A 65 éves férfi hétfőn túl sokat ivott és aznap éjjel elesett. Felkelni nem tudott, nyomai alapján négykézláb haladt, hogy haza érjen, de otthonától húsz méterre elfáradt és elaludt - közölte Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A barátja kedden rátalált, de már nem lehetett segíteni rajta, életét vesztette. A rendőr százados hozzátette: a rendőrség közigazgatási eljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.
Otthonától húsz méterre hűlt ki és halt meg egy férfi
Otthonától mindössze húsz méterre hűlt ki és halt meg egy részeg férfi a szászvári szőlőhegyen.

Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Zelenszkij: Olyan biztonsági garancia kell, ami a gyakorlatban működik, földön, vizen, levegőben
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.