A választasákig letiltották az MDF budapesti választmányát

Az MDF országos választmánya (ov) április 25-ig magához vonta a budapesti választmány jogkörét - jelentette be az országos választmány pénteki ülését követő sajtótájékoztatón Makay Zsolt.

  • MTI MTI
A választasákig letiltották az MDF budapesti választmányát

Az ov elnöke közölte, hogy a budapesti választmány április 25-ig nem tarthat ülést és döntéseit a választásokig az országos választmány hozza meg. Hozzátette, a budapesti választmány elnöke Lévai Zoltán maradt. Egyúttal visszaállították az összes fővárosi kerületi szervezet működését. 

Múlt pénteken Dávid Ibolya ugyanis felfüggesztette az MDF öt - a III., a IV., a IX., a X. és a XXI. - kerületi szervezetének működését. Hozzátette, hogy az MDF országos választmányáról a testület elnökségére és a párt országos elnökségére ruházták át azt a jogkört, hogy töröljék minden olyan szervezet, illetve személy tagsági jogát, aki az országos választmány többségi döntésével meghozott bármely határozata ellen nyilvánosan szót emel. Közölte, hogy a határozatokat a jelenlévők több mint 90 százaléka elfogadta. Az ülésen az ov 93 tagjából 63-an voltak jelen és ketten-ketten szavaztak nemmel, illetve tartózkodtak.

Makay Zsolt közölte: az országos választmány megállapította, hogy az MDF időarányosan megfelelő módon gyűjti az ajánlószelvényeket. Kijelentette, hogy a jövő hét elején közel 30 jelölt leadhatja az ajánlószelvényeket, és a jövő hét végére várhatóan minden választókörzetben begyűjtenek 500 körüli ajánlószelvényt. Meglátása szerint a jelöltállítást képesek végigvinni március 19-ig.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.