Elkésett a választás első napjával kapcsolatos kifogás

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén elutasította korábbi KDNP-s delegáltjának magánszemélyként benyújtott kifogását, mert az a jogorvoslatra biztosított három napon túl érkezett. Vejkey Imre azt sérelmezte, hogy a választópolgárokat megtévesztően jelent meg a hivatalos választási portálon a voksolás első fordulójának napja.

  • unknown unknown
Elkésett a választás első napjával kapcsolatos kifogás

Vejkey Imre azért fordult az OVB-hez, mert álláspontja szerint az Országos Választási Iroda www.valasztas.hu internetes oldalán az áprilisi választással kapcsolatos hirdetmény megtévesztő. Arra mutatott rá, hogy az csak a magyarországi voksolás időpontját tartalmazza, de nincs feltüntetve a külképviseleti szavazás időpontja, amely az első forduló esetében egy héttel megelőzi a hazai voksolást.

Kifejtette: a hirdetmény alapján a választópolgár azt a tájékoztatást kapja, hogy a külképviseleten az első fordulóban 2010. április 11-én adhatja le a szavazatát, pedig erre április 11-én már nincs lehetősége. Vejkey Imre szerint a magyarországi és a külföldi szavazás között fennálló eltérés "negligálása" súlyosan sérti a választás eredményének gyors és hiteles megállapítását, és ezzel sérül a választás tisztasága.

Az OVB tagjai egyhangúlag döntöttek arról, hogy a kifogás elkésett, mert az a jogorvoslatra biztosított három napon túl érkezett.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.