Az MDF szerint az utóbbi napokban zajló "mondjon le" kampánnyal az ország egy lépést sem tesz előre. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető javaslata pedig egy újabb pótcselekvés ezen a téves úton – írta közleményében Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő."Ideje lenne, hogy a pártok egymás felszólítgatása helyett a rendszerszerű korrupció megfékezésének módjára is adjanak választ. Fel kell számolni azt a paktumrendszert, amelyben láthatóan nyakig benne van a politika" – áll a közleményben.Az MDF felszólítja a pártokat, hogy reális programokat, megoldási alternatívákat is mutassanak fel a választóknak. A szóvivő utalt arra: az MDF ezért javasolta már évekkel ezelőtt a Tiszta Kezek Hivatalának felállítását, ezért harcol a tiszta párt- és kampányfinanszírozásért, ezért teszi közzé honlapján a kampányköltségeket, és ezért fogalmazta meg választási programjában a korrupcióellenes harc 10 pontját is, amelynek megfontolását kéri versenytársaitól.
MDF: a Fidesz mondjon le – kampánya csak pótcselekvés
A "mondjon le" kampány pótcselekvés, ideje, hogy programok szülessenek a rendszerszerű korrupció megfékezésére, a paktumrendszer felszámolására – közölte az MDF vasárnap az MTI-vel annak kapcsán, hogy a Fidesz a BKV-üggyel összefüggésben lemondásra szólította fel az MSZP elnökségét.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.