Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői fórumán bejelentette, ha pártja kormányra kerül, a vállalatok adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt a régiós versenytársak szintjére csökkenti.Tavaly októberben a pártelnök emlékeztetett, a Fideszen belül vita folyik arról, hogy az egykulcsos vagy a családi típusú adózást válasszák-e; ő maga az utóbbi pártján állt.Egy novemberi interjúban Orbán Viktor már konkrétumot is említett, azt mondta, ha a Fidesz kerül kormányra, akkor 2010-ben lesz egyszeri, nagy arányú adócsökkentés. Ezzel kapcsolatban azt közölte még, hogy az adócsökkentés mértéke attól függ, hány "csontvázat találnak a szekrényben"; konkrét számokat akkor lehet majd tudni, ha ismerik a gazdaság választások utáni állapotát.Nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség - közölte a pártelnök idén februárban egy televíziós interjúban, hozzátéve: az adórendszernek figyelembe kell vennie, hogy a megkeresett összegből hányan élnek. Az adócsökkentés tervezett mértékéről pedig annyit közölt, hogy "nagyon, amennyire csak lehet". Ekkor is hangsúlyozta, hogy pontos számot sem most, sem a kampány hátralévő heteiben nem tud mondani.Ezen alkalommal jelentette ki azt is, hogy létezik olyan gazdaságpolitika, amellyel elkerülhető a minimálbér megadóztatása.
Adócsökkentést és többkulcsos adórendszert ígér a Fidesz
Orbán Viktor a Fidesz eddigi legkonkrétabb vállalásait fogalmazta meg az adórendszer átalakításáról hétfőn; tavaly ősszel a párton belül még vita folyt az adórendszerről.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.