Hét embercsempészt fogtak el a nyomozók

Bűnszervezet tagjaként magyarországi menekülttáborból más országokba juttatott ki engedéllyel nem rendelkező migránsokat a gyanú szerint az a hét ember, akit összehangolt akció keretében fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az NNI hétfőn a rendőrség honlapján.

  • MTI MTI
Hét embercsempészt fogtak el a nyomozók

Az NNI vasárnap a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve, egy időben és több helyszínen összesen hét embert fogott el. Az elkövetők megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2008 novembere és 2009 márciusa között bűnszervezet tagjaként több alkalommal közreműködtek elsősorban koszovói albán állampolgárságú migránsok magyarországi menekülttáborból más schengeni tagállam területére történő kijuttatásában úgy, hogy azok nem rendelkeztek a beutazáshoz, illetve az ott-tartózkodáshoz szükséges engedéllyel - olvasható a police.hu oldalon.

Az NNI felhívta a figyelmet arra: az Európai Unió területén történő szabad mozgás joga csak európai uniós, azaz például magyar állampolgárokat illet meg. A harmadik országok állampolgárainak továbbra is szigorúan be kell tartaniuk az egyes tagállamokba történő beutazás és tartózkodás feltételeit.

A közlés szerint az ügyben a bíróság korábban már nyolc gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett. A bűnszervezetet egy magyar és egy Magyarországon már régebben letelepedett, volt jugoszláv állampolgárságú férfi vezette. Az ügyben összesen tizenöt elkövető ellen folyik a büntetőeljárás és további gyanúsítások várhatóak.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.