A Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint a végzős, ambiciózus, versenyképes szakmunkástanulók túlnyomó többsége külföldön, vagy az ország fejlettebb régióiban próbál szerencsét. Az ok a beiskolázási rendszerben keresendő. Az országos átlaghoz képest Baranyában túldimenzionált a gimnáziumi képzés. A szakképző intézményekbe erős szelekció után, gyakran halmozottan hátrányos gyerekek érkeznek, ami a nagyarányú lemorzsolódásban, majd a végzés utáni pályaelhagyásban mutatkozik meg. A kamara ezért a beiskolázási rendszernek a reálgazdasági igényeknek megfelelő átalakítását, a hiányszakmákban tanulók tanulószerződésének bevezetését, a végzősök későbbi nyomon követését és az adórendszer reformját szorgalmazza. A helyi kamara nem vár igazi fellendülést az M6/M60-as autópálya Dunaújváros-Szekszárd-Pécs szakaszának átadásától. A szakmunkástanulók között közszájon forog az a mondás, miszerint a gyorsforgalmi út arra jó, hogy gyorsabban el tudjanak menni innen - olvasható a baranyai napilapban.
Komoly szakemberhiány Baranyában
Súlyos szakemberhiány mutatkozik Baranyában, a probléma már a megyében működő vállalatok versenyképességét veszélyezteti - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
Állami bankok adtak 126 milliárdot a választások előtt Szíjj László afrikai projektjére – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Túszejtés Bajorországban: egy ember meghalt, többen a bankfiókban rekedhettek
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
„Amikor épp nem halálfélelmem volt, nagyon jól szórakoztam” – végigmentünk a Tour de France sprintszakaszán
Videó: Orbán Viktor fapadosra ült, egy nő elsírta magát, úgy meghatódott tőle
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
Kármán András elárulta, mekkora mínuszt jelent a költségvetésben a vényköteles gyógyszerek áfamentessége
Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
Az unalom nem ellenség: így indíthatja be a kreativitást
Megvan a Klebelsberg Központ új vezetője
Több mint két évtizede foglalkozik az oktatási rendszerrel.
A Vidéki prókátor üzent a Fidesznek: Egy bocsánatkérés jólesne
Vígan üzemel a náci kocsma Budapesten, a rendőrség egy éve nyomoz
A VII. kerületi Nordic Sunnal szemben tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt indult eljárás.