szerző:
MTI

Az MDF üdvözli az Országos Választási Bizottság (OVB) döntését, amellyel nyilvántartásba vették a párt budapesti területi listáját; és ugyancsak üdvözli a Főváros Bíróság döntéseit is, amelyekkel pénteken jogerősen helyben hagyta a Fővárosi Választási Bizottságnak az MDF jelöltjeit - Pusztai Erzsébetet és Slosár Gábort - nyilvántartásba vevő határozatát - közölte Dávid Ibolya, a párt elnöke pénteken az MTI-vel.

A testület hosszas vita után, 4:2 arányban döntött arról, hogy helyt ad Dávid Ibolya, az MDF elnöke által benyújtott fellebbezésnek és nyilvántartásba veszi a párt budapesti területi listáját, mivel az FVB helytelenül állapította meg, hogy az MDF-nek nincs meg a területi lista állításához szükséges 8 egyéni választókerületi jelöltje. A javaslatot az MSZP és a Fidesz-KDNP delegáltja nem szavazta meg.

Dávid Ibolya fellebbezésében azt kérte, az OVB változtassa meg az FVB szerdán hozott döntését, amiben az elutasította a párt fővárosi területi listáját arra hivatkozva, hogy nem volt meg a területi lista állításához szükséges jelöltszáma. Emlékeztetett rá: a párt a törvényi határidő (március 22-én 16 óra) előtt leadta fővárosi listáját, és a leadás pillanatában a párt rendelkezett a nyolc önálló MDF-es jelölttel. Emellett volt két olyan képviselőjelöltje is, akik vonatkozásában az FVB még aznap, március 24-én megváltoztatta az elsőfokú választási bizottság határozatát és mindkét jelöltet nyilvántartásba vette.

Az OVB a fővárosi lista szavazólapon szereplő sorrendjét is kisorsolta péntek esti ülésén. A listás szavazólapon a sorrend: MSZP, Jobbik, LMP, MDF, Fidesz-KDNP.
A Fővárosi Választási Bizottság március 24-én egyszer már kisorsolta a fővárosi listát, ám azon nem szerepelt az MDF, mivel nem vették területi listáját nyilvántartásba. Azon a listán LMP, Jobbik, Fidesz-KDNP, MSZP volt a sorrend.

A pénteki bírósági és OVB döntések után az MDF lemondásra szólítja fel mindazokat a pártdelegáltakat, akik "szégyenteljes eszközökkel gáncsolták" az MDF jelöltállítását és listaállítását - hívta fel a figyelmet Dávid Ibolya. Ezek a döntések részben visszaadták a demokráciába vetett hitünket - fogalmazott a pártelnök. A demokrácia írott és íratlan szabályait taposták földbe ugyanis a különböző választási bizottságokba delegált pártkatonák, akik a pártutasításokat fontosabbnak tartották, mint a törvényeket és a törvényességet - mondta. 

Dávid Ibolya megjegyezte: "a hárompárti - Fidesz, Jobbik, MSZP - násztánc" arra irányult, hogy be lehessen fogni Bokros Lajos és Debreczeni József MDF-es képviselő-jelöltek száját, és el lehessen némítani az MDF-et, hogy ne kapjanak nagyobb nyilvánosságot az autópálya-építés sötét ügyei, a Danubius és a Sláger Rádiókkal kapcsolatos döntések mögötti pártalkuk, a fővárosi parkolási botrány és egyéb kifogásolható, párthátterű ügyek. 

Az MDF elnöke arról is beszélt, hogy "ezzel azonban még nincs vége, mert itt van egy újabb elképesztő történet". Pénteken ugyanis nem engedték szavazólistára felvezetni Király Zoltán MDF-es jelöltet annak ellenére, hogy hivatalosan nyilvántartásba vették képviselőjelöltként. "Ez már a nyolcvanas évek emlékét idézi", ami ellen fellebbezéssel élnek - tette hozzá. 

Nyilvántartásba vették az MDF országos listáját

Az OVB pénteken az MDF országos listáját is nyilvántartásba vette. Az országgyűlési képviselői választásán országos listája azoknak a pártoknak lehet, amelyek legalább hét területi listát tudtak állítani, az országos lista bejelentésének határideje kedd 16 óra volt. Az MDF az országos listaállításhoz szükségesnél több területi listát állított a hétfő délutáni határidőig.  Az országos listán legfeljebb háromszor annyi jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, azaz maximum 174 jelölt, az MDF listáján 153 név szerepel. 

Az országos listára a választók nem szavaznak közvetlenül, az országos listán kiadható 58 mandátumot a fel nem használt, úgynevezett töredékszavazatok összesítése alapján osztják ki. Fontos szabály, hogy csak azok a pártok juthatnak mandátumhoz az országos listán, amelyek a területi listákra összesen leadott szavazatok öt százalékát megszerezték, és ezzel átlépték a bejutási küszöböt. Az MDF azzal, hogy nyilvántartásba vették országos listáját, jogosulttá vált arra, hogy egy tagot delegálhasson az OVB-be. A választáson országos listát állító pártok ugyanis jogosultak lesznek arra, hogy tagokat küldjenek a testületbe. 

A választás eredményének megállapítása után a testületben csak a választott tagok maradhatnak, illetve azon pártok delegáltjai, amelyek parlamenti frakciót tudtak alakítani. Az OVB korábban már nyilvántartásba vette az MSZP, a Fidesz-KDNP, az LMP, a Jobbik és a Civil Mozgalom országos listáját. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Elutasították az MDF budapesti listáját

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) szerda esti ülésén elutasította az MDF fővárosi területi listájának nyilvántartásba vételét; a testület 3:2 arányban döntött a kérdésben. A szerda este kisorsolt, pénteken már nyomdába kerülő szavazólapon szereplő listák sorrendje a következő: LMP, Jobbik, Fidesz-KDNP, MSZP.

Szegő Iván Miklós Tech

Mementó 1990: az első szabad választás

Negyvenhárom évvel az utolsó szabad - bár egy kicsit kékcédulás - választás, az 1947-es szavazás után, a rendszerváltáskor 1990-ben választhattak ismét több párt közül a magyar polgárok. A választás eredménye közismert: az első forduló, amely napra pontosan húsz éve zajlott, az MDF minimális fölényét hozta, ami a második fordulóra elsöprő győzelemmé változott.

Itthon

Bokros Budapestet választja Brüsszel helyett

Nem lesz Kolompár Orbánnal választási együttműködés – derült ki a Dávid Ibolya MDF-elnök szerda délutáni budapesti sajtótájékoztatóján, illetve azt követően a hvg.hu-nak adott nyilatkozatából. Bokros Lajos egy fórumon azt mondta: a többi párt szocialista programmal kampányol.

MTI / hvg.hu Itthon

Nyilvántartásba vették a Jobbik , az LMP és a Civil Mozgalom országos listáját

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén nyilvántartásba vette a Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt, az LMP és a Civil Mozgalom országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra; a Jobbik.listát Vona Gábor, a párt elnöke, az LMP-listát Schiffer András, párt választmányi elnöke és szóvivője, a Civil Mozgalmat Seres Mária vezeti. Az OVB ugyanakkor nem döntött az MDF országos listájának nyilvántartásba vételéről, azzal megvárja a Fővárosi Bíróságnak a jelöltállításokkal kapcsolatos határozatait

MTI Itthon

Vádat emeltek egy MDF-es jelölt ellen

Vádat emelt az Európai Unió pénzügyi érdekei megsértésének kísérlete miatt a Szekszárdi Városi Ügyészség Tolna megye 5. számú választókerületében induló MDF-es jelölt ellen - értesült csütörtökön az MTI.

Szegő Péter Itthon

Még reménykedik az MDF a fővárosi listaállításban

Mint arról portálunk beszámolt, szerda este a Fővárosi Választási Bizottság 3:2 arányban elutasította a Magyar Demokrata Fórum fővárosi nyilvántartásba vételét, így – jelen állás szerint – a párt nem indíthatna területi listát Budapesten. Az MDF bízik a döntés megmásításában. Az érintetteket és egy választási szakembert kérdeztünk.

Most az is kiderült, amit nem mondtak el a Xiaomi okosórájáról

Most az is kiderült, amit nem mondtak el a Xiaomi okosórájáról

Elöl is van kipufogója ennek az 1546 lóerős izomautónak

Elöl is van kipufogója ennek az 1546 lóerős izomautónak

Hazakajakozott Norvégiából a magyar férfi

Hazakajakozott Norvégiából a magyar férfi

Gigantikus lángoroszlán sétált végig egy argentin stadion lelátóján

Gigantikus lángoroszlán sétált végig egy argentin stadion lelátóján

Minden dolgozó nyugdíjas járulékmentességet kap 2020-tól

Minden dolgozó nyugdíjas járulékmentességet kap 2020-tól

Orbán levélben gratulált Babosnak a tripla vb-győzelemhez

Orbán levélben gratulált Babosnak a tripla vb-győzelemhez