„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Czuppon Zoltán Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a terézvárosi időközi önkormányzati képviselő-választáson a mandátumot vasárnap - közölte Sajtos Csilla, a kerület jegyzője az MTI-vel a választás nem hivatalos eredményét. Időközi választások eredményei vasárnap este.
Az időközi választást azért írták ki, mert Pócs Attila, a 14. számú választókörzet SZDSZ-es képviselője január 1-jén, 65 évesen elhunyt. A megüresedett önkormányzati képviselői helyéért öten küzdöttek meg, a helyi MDF nem szállt ringbe a képviselői mandátumért. Az időközi választáson nincs részvételi küszöb, a mandátumot a legtöbb szavazatot kapó jelölt nyeri el. A jegyző közlése szerint a választókerületben 2030-an szerepeltek a névjegyzékben, ebből vasárnap 558-an jelentek meg a három szavazókör valamelyikében.
A szavazatokat már összeszámolták, eszerint a legtöbb voksot, 348-at Czuppon Zoltán Zsolt (Fidesz-KDNP) kapta. Az MSZP-SZDSZ jelöltje, Vaisz Péter István 113 szavazatot kapott, Kaszics Bálint (LMP) 60-at, Tóth László (Jobbik) 28-at, Rónai Katalin (Magyar Kommunista Párt) 9-et. A jegyző emlékeztetett rá: a választás eredményét a helyi választási bizottság fogja határozatban megállapítani a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján.
A mandátum elnyerésének a legnagyobb tétje a képviselő-testületi többség megszerzése volt: a kerületet koalícióban vezető MSZP-SZDSZ-nek Pócs Attila haláláig egyfős többsége volt a testületben. A hiányzó mandátum már így is gondot okozott, mert az önkormányzat költségvetését a testület 12 SZDSZ-es és MSZP-s képviselője fogadta csak el, a minősített többséghez szükséges 13 helyett.
A Fidesz VI. kerületi frakciója emiatt az Alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért. A kerületi vezetés ugyanakkor arra mutatott rá, hogy haláleset miatt csökkent 23-ra a képviselők száma, és ezt - átmeneti helyzetként - figyelembe kell venni a szavazásoknál.
Mezőtúron is Fidesz
A Fidesz jelöltje győzött hat vetélytársa ellenében a vasárnapra kitűzött időközi önkormányzati képviselő-választáson Mezőtúron. A képviselő-választást azért kellett kiírni, mert Csellár Zsuzsanna fideszes képviselő összeférhetetlenség miatt az idén januárban lemondott mandátumáról, miután kinevezték a helyi kórházat működtető, önkormányzati tulajdonú társaság ügyvezető igazgatójává.
A Fidesz-KDNP-Polgári Összefogás Körmendért jelöltje szerzett mandátumot a vasárnap Körmenden megtartott időközi önkormányzati képviselő-választáson. Ferencz Gyulát 174 szavazattal választották meg önkormányzati képviselőnek a város 2-es számú választókörzetében, ahol az előző képviselő halála miatt kellett időközi választást tartani.
Fülöp Sándor független jelölt nyerte a Pest megyei Albertirsa 8. számú választókerületében tartott időközi önkormányzati választást. Az időközi választást a korábbi képviselője, Szmolár Attila (Fidesz- Albertirsa Polgáraiért - „APO”- Egyesület) lemondása miatt kellett kiírni.
Maros Éva Máriát választották vasárnap a Veszprém megyei Szápár község polgármesterévé. A bakonyi faluban a korábbi polgármester januári halála miatt kellett időközi választást tartani.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.