szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A volt csepeli rendőrkapitány áll minden vizsgálat elé, a súlyos vádra való tekintettel azonban ügyvédet fogadott. Császár Mihály erről a Népszabadság szerdai számában megjelent interjúban beszélt.

"Tiszta a lelkiismeretem, ma is állítom, hogy a helyszínen szakszerűen intézkedtem, és abban is volt némi szerepem, hogy a BRFK néhány óra alatt sikeresen felderítette a csepeli kettős gyilkosság elkövetőit. A hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás azonban olyan súlyos vád, hogy jobbnak láttam, ha ügyvédet fogadok" - mondta a lapnak a volt rendőrkapitány.

Az interjúban megismételte, hogy 2005 óta ismerte, barátjaként szerette és tisztelte a meggyilkolt Takács Józsefet, s azt is, hogy az iskolaigazgató járt nála a halála előtti délelőtt, és elmondta, hogy fel akarja jelenteni gazdasági helyettesét. A rendőrkapitány szerint Takács József a feljelentés előtt még beszélni akart Orosz Ferenccel, Csepel alpolgármesterével.

 Császár Mihály a Népszabadságnak tagadta, hogy amikor értesült a kettős gyilkosságról, egyenesen a kórházba sietett volna Kun Tamáshoz, akit még az ismeretlen támadóval szembeszálló hős biztonsági őrként szállítottak oda, de röviddel később gyilkosság gyanújával őrizetbe vették.

"Annyi történt, hogy amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Kun gyilkos, és nem hős, három járőrt küldtem a kórházba, hogy őrizzék, majd felhívtam a kórházat, hogy addig ne mossák le, amíg a helyszínelők oda nem érnek. Ha ő lőtt, lőpornyomnak kell lennie a kezén" - mondta az interjúban a volt rendőrkapitány. Leszögezte: az sem igaz, hogy Kun Tamás a gyilkosság után beszélt volna vele, bár az lehet, hogy kereste. "Többeket felhívott a kapitányságon, volt, akivel sikerült is beszélnie, de velem nem" - mondta a lapnak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Itthon

Csepeli kettős gyilkosság - A nyomozóknál a feljelentés másolata

A csepeli kettős gyilkosság ügyében meghallgatott egyik tanú átadta a nyomozóknak annak a feljelentésnek a teljes másolatát, amelyet a bűncselekmény egyik áldozata akart eljuttatni a csepeli rendőrkapitányságra - közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Itthon

Csepeli gyilkosság: vizsgálhatják a volt rendőrkapitány felelősségét is

A Fővárosi Főügyészséghez fordult a rendőrség annak tisztázása érdekében, hogy terhelheti-e bármi felelősség az egykori csepeli rendőrkapitányt a tavaly januárban Csepelen történt, kettős iskolai gyilkosság kapcsán, illetve milyen kapcsolata volt a feltételezett elkövetővel - jelenti a HavariaPress.

A járvány végét jelezné, de nem csökken az örökítőanyag mennyisége a szennyvizekben

A járvány végét jelezné, de nem csökken az örökítőanyag mennyisége a szennyvizekben

A volt brit nagykövet ismét magyarul szavalt – videó

A volt brit nagykövet ismét magyarul szavalt – videó

Az oroszok törvényen kívül helyeztek egy európai szervezetet, ahol ők is tagok

Az oroszok törvényen kívül helyeztek egy európai szervezetet, ahol ők is tagok