Fideszes politikusok az MTI-nek azt mondták: a párt április 8-án, csütörtökön Budapesten tartja a kampányzáró rendezvényét.A Fidesz hivatalosan március 15-én nyitotta meg a kampányát a budapesti Dózsa György téren. Az MSZP pedig február 20-án indította a korteskedését, a fővárosi rendezvényen Mesterházy Attila, miniszterelnök-jelölt bemutatta a programját.Az MSZP kedden jelentette be, hogy április 8-án, Miskolcon tartja országos kampányzáró rendezvényét, a kampánycsend előtti napon pedig Budapest utcáira szervez egész napos kitelepülést. Április 8-a az utolsó előtti napja a kampánynak, hiszen 10-én, szombaton már kampánycsend van.
A Fidesz is április 8-án zárja a kampányát
A Fidesz is április 8-án tartja kampányzáró rendezvényét - tudta meg az MTI.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.