Információink szerint a ma a szocialisták parlamenti frakciójában ülő Kapolyi az MSZDP múlt heti elnökségi ülésén arról számolt be a jelenlévőknek, hogy megkeresték a Fórumtól, de ő elutasította a felkérést. MSZDP-s vezetői körökben az a hír járja, hogy az iparmágnásnak cserébe az MDF-lista hatodik helyét kínálták.
Bogár Ferenc megbízott országos alelnök kérdésünkre azt mondta, Kapolyi az elnökség előtt nem tért ki arra, kik voltak a tárgyalópartnerei. A pártelnök pedig úgy fogalmazott a HVG-nek, hogy a parlament folyosója választások előtt felbolydult méhkasra emlékeztet, mindenki tárgyal mindenkivel, így az efféle megkereséseknek nincs jelentőségük. Ha pedig igaz volna a kért összegről szóló információ – amit ő nem kívánt megerősíteni –, akkor szerinte „őrült volna, aki belemegy az üzletbe”. Kapolyi és Bogár is leszögezte, az MSZDP az önálló választási megméretés mellett döntött, legfeljebb „civil szervezetekkel” – reményeik szerint szakszervezeti tömörülésekkel – áll össze.
Úgy tudni, az MDF-ben két, egymással szemben álló „királycsináló” csoportosulás jött létre. Az egyik Dávid Ibolya pártelnök és Somogyi Zoltán kampányfőnök köre, a másik informálisan Makay Zsolt, az országos választmány elnöke köré szerveződik. Hogy ki és kivel tárgyal, azt a magukat retró-MDF-eseknek nevező pártöregek sem tudják, bár szerintük egyelőre csak az SZDSZ-szel valószínűsíthető a megállapodás.