Öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő

Öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő szombatra virradó éjjel, halálának körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

  • MTI MTI
Öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő

A volt kormányszóvivő a budapesti Andrássy út 72. szám alatt, egy harmadik emeleti lakásban vetett véget életének. A rendőrség szombatra virradó éjjel állampolgári bejelentés alapján ment ki a helyszínre. Sass Oszkár elmondta: Daróczira egy ismerőse talált rá éjjel 23 óra körül a lakásban, ahol más nem tartózkodott. Az idegenkezűség vagy bűncselekmény kizárható.

Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta: letaglózza volt szóvivője és barátja halála. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: rokonaival, barátaival, ismerőseivel együtt cipeli Daróczi Dávid halálának fájdalmas terhét.

A mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI érdeklődésre személyiségi jogokra hivatkozva nem kívánt részleteket közölni, mindössze annyit mondott: egy középkorú férfihez riasztották a mentőket az Andrássy úti lakásba, és a mentősök a férfit 30-40 percen keresztül próbáltak újraéleszteni, sikertelenül. Miután a mentőorvos megállapította a halál tényét, a helyszínt átadták a rendőrségnek.

Túry Gergely

A BRFK helyszíni szemlét végző csoportja éjjel fél kettőkor érkezett meg a lakás elé, majd velük egy időben érkezett a helyszínre Budapesti Temetkezési Intézet járműve, hogy elszállítsa az elhunytat. A helyszíni szemle azt volt hivatott kideríteni, hogy idegenkezűség okozta-e Daróczi Dávid halálát vagy sem.

Az épület előtt tucatnyi fotóriporter és újságíró állt, és várta a rendőrség tájékoztatását. A BRFK sajtóügyeletese éjjel három óra előtt pár perccel erősítette meg, hogy Daróczi Dávid halálát öngyilkosság okozta. Azt a sajtóértesülést, hogy a volt kormányszóvivő felakasztotta magát, nem kívánta megerősíteni. Sass Oszkár mindössze annyit közölt: a halál körülményeit vizsgálják.

Portré Daróczi Dávidról a HVG-ben
"Ha egyedül megyek vásárolni, a polgári vevőt látják bennem, ha viszont a húgommal, akiről jobban lerí, hogy roma, rögtön mellénk csapódik egy biztonsági őr" - nyilatkozta két éve a HVG-nek az akkor még kormányszóvivő Daróczi Dávid. Olvassa el a teljes cikket!

Daróczi Dávid 1972. április 29-én született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem végzett teológia szakon, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti marketing szakára járt. Daróczi Dávid nyíltan vállalta és hangoztatta roma származását. Eredeti neve: Daróczi József, édesapja Choli Daróczi József író, költő, műfordító.

Daróczi Dávid 2007. június 18-tól 2009. április 24-ig volt kormányszóvivő, a posztról való távozását a Gyurcsány-kormány utolsó ülését követő tájékoztatón jelentette be.

Korábban, 2004-ben a Rádió C főszerkesztője, azt követően a Magyar Hírlap gazdasági rovatvezetője volt. 2005-2006-ban a kormányszóvivő gazdasági tanácsadója, majd 2007 júniusáig, kormányszóvivői kinevezéséig a Miniszterelnöki Hivatalban a Kormányszóvivői Iroda vezetője volt.

A kormányszóvivői posztról való távozását követően a Batiz András korábbi kormányszóvivővel és Tóth Miklóssal közösen alapított W. Wolf and Partners nevű kommunikációs tanácsadó cégénél dolgozott.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.