Az ütközés következtében az autó sofőrje beszorult az utastérbe, onnan speciális eszközökkel a tűzoltók szabadították ki. A mentők már nem tudtak rajta segíteni, a gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt - tette hozzá a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, aki a baleset egyéb körülményeiről és az elhunyt kilétéről nem tudott információt adni. Szabó Zita százados tájékoztatása szerint a 44-es főút érintett szakaszán a helyszínelés miatt teljes az útzár, a forgalmat elterelik.
Halálos baleset a 44-es főúton
Meghalt egy személygépkocsi vezetője, amikor autója összeütközött egy külföldi rendszámú kamionnal szerda délután a 44-es számú főúton Kunszentmárton és Öcsöd között - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.