Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Magyarországon is gyásznap lesz Kaczynski temetésének napja

A kormány nemzeti gyásznappá nyilvánítja a lengyel elnök temetésének napját - jelentette be Bajnai Gordon, miután személyesen nyilvánította ki részvétét Lech Kaczynski halála miatt a budapesti Lengyel Nagykövetségen vasárnap délelőtt.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Magyarországon is gyásznap lesz Kaczynski temetésének napja

A miniszterelnök - miután beírt a gyászkönyvbe - mécsest gyújtott és virágot helyezett el a nagykövetség épületének kerítésénél Balázs Péter külügyminiszterrel közösen.

Bajnai Gordon újságíróknak azt mondta: ami történt, az nemcsak Lengyelországnak, hanem az egész világnak veszteség. Mivel pedig Magyarországot és Lengyelországot évszázados barátság fűzi össze, mi még mélyebben érezzük ezt a veszteséget - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, korábban azt kérte valamennyi magyartól, hogy vasárnap déltől álljon meg két percre, és emlékezzen néma főhajtással az áldozatokra.

Lech Kaczynski temetésének időpontja még nem ismert. Oroszországban szombaton zuhant le a Lech Kaczynski lengyel államfőt szállító repülőgép. Az orosz hatóságok közlése szerint nincsenek túlélők, 96-an haltak meg a balesetben. 

Az elnökkel tartott felesége, valamint a szovjetek által 1940-ben Katynnál kivégzett lengyelek több hozzátartozója is. A gépen utazott a lengyel Központi Bank kormányzója, Slawomir Skrzypek, Andrzej Kremer külügyminiszter-helyettes, továbbá számos más állami és kormányzati tisztviselő. Mindnyájan a Szmolenszk melletti Katynba tartottak, a kivégzett lengyelek kegyeleti helyére.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.