Ennek köszönhetjük a választási botrányt – háttér

Országszerte több szavazókörben várakoztak még vasárnap este, hogy leadhassák voksaikat az országgyűlési választások első fordulójában, holott a szavazóköröknek 19 órakor be kellett volna zárniuk. A fővárosban néhány szavazókörnél még több százan vártak. A várakozás összefügg azzal, hogy 2007-ben megváltozott az igazolással szavazás szabályozása.

  • MTI MTI
Ennek köszönhetjük a választási botrányt – háttér

Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke negyed nyolckor azt mondta, néhány szavazókörben - ahol az igazolással szavazók adhatják le voksukat - az igazolással szavazók nagy száma miatt elhúzódik a szavazás. Az OVB délutáni állásfoglalása értelmében a sorban álló jogosultaknak is biztosítani kell, hogy élhessenek a szavazati jogukkal.

Négy évvel ezelőtt az országgyűlési képviselők választásán a választópolgár - amennyiben lakóhelyétől távol, de más Magyarországi településen kívánt szavazni - olyan igazolást kapott, amellyel a kiválasztott település bármely szavazókörében voksolhatott. Amikor megjelent a szavazókörben, a szavazatszámláló bizottság ellenőrizte, hogy a településre szóló igazolást állítottak-e ki a választópolgár számára, és amennyiben igen, a választót felvették a névjegyzékbe.

2007-ben módosították a választási eljárási törvényt, és rögzítették, hogy minden településen ki kell jelölni egy szavazókört, ahol az igazolással szavazók leadhatják voksukat. Vagyis, míg korábban valamennyi szavazókör az igazolással szavazók rendelkezésére állt, addig a törvénymódosítás óta csak településenként egy.

A négy évvel ezelőttihez képest nyolcezerrel többen, mintegy 66 ezren kérték idén, hogy lakhelyüktől távol, Magyarország területén szavazhassanak a parlamenti választás első fordulójában. Idén az első fordulóra 66 082 ember kért, míg 2006-ban 57 999-en kértek igazolást. Péntek reggel még csak 61 756-an jelezték igényüket erre. Az igazolást péntek délután 16 óráig lehetett kérni.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.