szerző:
Szegő Iván Miklós
Tetszett a cikk?

A választások első fordulójában néhány ismert közéleti személyiség jókora csalódást okozott. Az egyéni választókerületekben elért eredményeket általában a pártok országos szerepléséhez mértük, és azt tapasztaltuk, hogy a pártjukban ajnározott politikusok közül sokan rendkívül rosszul szerepeltek a szavazáskor, viszont néhány kevésbé ismert jelölt meghökkentően jó eredményeket ért el.

Rosszul szerepelt a mostani választásokon a Hír Tv 2002-es alapítója, a 2007-től az Echo tévéhez átigazolt Pörzse Sándor, aki a választási kampányba teljes erőbedobással vetette magát. Pörzse azonban hiába indult a budai (budapesti) 1. választókerületben, a jobboldali törzsszavazók megmaradtak a Fidesznél, és nagy többséggel Nagy Gábor Tamást, a Várnegyed polgármesterét küldték a parlamentbe, rögtön az első fordulóban abszolút többséget, 53 százalékot szavazva a Fidesz-KDNP jelöltjének. Pörzse Sándor kénytelen volt beérni a szavazatok hét százalékát közelítő eredménnyel. Ezzel éppen a legrosszabb helyezést érte el, mert az LMP jelöltje, Ertsey Katalin is messze megelőzte, 16 százalékkal, és a szocialista Molnár Zsolt is 23 százalékot kapott.

Hasonlóan Pörzséhez, a Jobbik-alelnök Balczó Zoltán is hétszázalékos eredményt ért el a 2. választókerületben, szintén Budán. Első itt is abszolút többséggel egy fideszes lett: Balsai István 53 százalékot kapott. Az Antall- és a Boross-kormány volt igazságügyi minisztere így bejutott a parlamentbe. Az MSZP jelöltje e körzetben is 23 százalékot szerzett, itt Donáth László képviselte a szocialistákat. Az MDF-es Pusztai Erzsébet, az Antall-kormány államtitkára ebben a választókerületben nem ért el jó eredményt: 4,6 százalékot kapott, ami a párt fővárosi átlageredményénél 0,1 százalékponttal rosszabb.

Szabó Tímea közepesen erős eredménye

A budapesti harmadik választókerületben az LMP jelöltje, Szabó Tímea, az európai parlamenti választásokon megismert listavezető mérette meg magát. Nem szerepelt kiugróan jól: 13 százalékot szerzett, részben talán azért, mert volt MDF-SZDSZ-es jelölt Badacsonyi Szabolcs személyében (4 százalék). A Fidesz (Menczer Erzsébet) itt 44, a szocialisták (Orosz Sándor) majdnem 30 százalékig jutottak.

Szabó Tímea, az LMP jelöltje

Az MDF-es átlagnál valamivel jobban szerepelt Király Zoltán a 4. választókerületben, 5 százalék fölötti szavazatot kapott a tévés személyiségként ismertté vált politikus. Bús Balázs óbudai polgármester ugyanakkor majdnem simán nyerte a választást, alig pár száz szavazat hiányzott ahhoz, hogy második forduló nélkül jusson be a Parlamentbe.

Gyenge volt Steiner és Hegedűs Lórántné

A budapesti 7. választókerületben a Jobbik Hegedűs Lórántnét indította, de ő csak 6,36 százalékig jutott, még az MDF-es Debreczeni József is megelőzte őt 6,99 százalékkal. A fideszes Rogán Antalnak, az V. kerületi polgármesternek nem volt valódi ellenfele itt: 53 százalékkal lépett a parlamentbe. Az MSZP-s Steiner Pál, korábbi itteni polgármester nagyon gyengén teljesített: 20,49 százalékig jutott, meg sem közelítve pártja budapesti 25 százalék fölötti eredményét. Az LMP listavezetője, Schiffer András ebben az erős mezőnyben 12,5 százalékot szerzett.

Steiner rosszul szerepelt

Gyengén szerepelt a 10. választókerületben, a Józsefvárosban az MDF országosan ismert vezetője, Herényi Károly. Mindössze 4,27 százalékot szerzett, elmaradva pártja fővárosi átlagától. A fideszes Fónagy János viszont 46 százalékot kapott. Az MSZP-s Szabó Zoltánnak meg kellett elégednie 24,4 százalékkal.

Nem voltak sikeresek a szóvivők

Nem sokkal kapott többet az MSZP jelöltje, Budai Bernadett szóvivő a 11. választókerületben. Budai a 25 százalékot közelítette meg, de a felét sem kapta Bácskai János (Fidesz) szavazatainak (50,5 százalék). Az LMP jelöltje itt 14,75 százalékig jutott – Csárdi Antalról van szó.

A másik MSZP-szóvivő sem jutott sokra. Nyakó István 12,76 százalékot kapott Borsod-Abaúj-Zemplén megye 9. választókerületében, amivel a harmadik helyre került. Ódor Ferenc fideszes politikus majdnem 60 százalékot szerzett itt, Encsen, míg a jobbikos Baksy Rezső András 23 százalék fölé tornázta magát.

Nyakó sem aratott

Gyengén szerepelt Dúró Dóra, a Jobbik alelnökének, Novák Elődnek a felesége. A párt szóvivőnője a 15. választókerületben 6,55 százalékot kapott, feleannyit sem, mint az LMP-s vezetőségi tag, Jávor Benedek (13,8 százalék). A Fidesz-KDNP jelöltje, Rétvári Bence már az első körben besöpörte itt a mandátumot, majdnem 55 százalékot szerezve. Az MSZP-s külpolitikus, Szabó Vilmos átlagos eredménnyel, 25 százalékkal végzett a második helyen.

Feleségénél alig szerepelt jobban a 17. választókörzetben, Újbudán Novák Előd, a Jobbik alelnöke és szóvivője, hiszen csak 7,8 százalékot kapott. A fideszes Kupper Andrásé lett a mandátum 50,36 százalékkal.

A legjobb eredményt elérők: Font, Lezsák, Bóka

Nagyon jó mutatói vannak az MDF-alapító Lezsák Sándornak, aki régóta fideszesként politizál. A Bács-Kiskun megyei 3. választókerületben 67 százalékon is túljutott. Az MSZP-s Csernus Ferenc csak 11,9 százalékot kapott. Talán az sem segített neki, hogy az MDF is egy Csernust indított, Dr. Csernus Tibor személyében, aki 3,66 százaléknyi szavazatot ragadott el. A Jobbik viszonylag erős volt: Gyöngyösi Márton több mint 17 százalékot ért el.

Amikor még Antall Józseffel egyeztetett Lezsák Sándor
©

A legjobb eredményt alighanem Font Sándor érte el az idei választáson egyéniben: a Fidesz-KDNP politikusa 72 százalékot szerzett Bács-Kiskun megye 6. választókerületében, Kiskőrösön, amit az MSZP-s Kollarik László mindössze 11 százalékkal tudott követni, de őt is megelőzte Szávay István, a jobbikos jelölt, 17 százalékkal. Szávay eredménye jónak mondható, ha tudjuk: róla jelentek meg az elhíresült pénisznagyobbítós fotók a neten a választások előtt.

A szintén fideszes Bóka István, Balatonfüred polgármestere 69,8 százalékot ért el városában, ami az egyik legjobb eredmény országos szinten. Mögötte 20 százalékot kapott az MSZP-s Nagy Jenő, 11 százalékot pedig a jobbikos Kepli Lajos.

[[ Oldaltörés (Folytatás: Szekeres és Veres is elbukott) ]]

Nem volt jó napja Szekeres Imre honvédelmi miniszternek április 11-e: mindössze 19 százalékot szerzett a Szolnok megyei 2. választókerületben, és ezzel a harmadik helyre, a parlamentbe bejutó fideszes Pócs János és a jobbikos Madarász Sándor mögé szorult.

A szintén befolyásos MSZP-s, Juhász Gábor csak 20 százalékig jutott Nógrád 2. választókerületében, A fideszes Becsó Zsolt itt az első körben bejutott a parlamentbe (50,69 százalékkal), és Juhászt megelőzte egy jobbikos is, Navratil Attila, majdnem 23 százalékos eredménnyel.

Szekeres Imre
©

Tiszavasváriban, az Olaszliszkán meggyilkolt tanár, Szögi Lajos településén nagyon erős volt a Jobbik, 33 százaléknál is többet kapott Császár József, a párt jelöltje. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 3. választókerületben Helmeczy László, az MDF és az Összefogás Megyénkét szervezet közös jelöltje mindössze 2 százalékot kapott. Az MSZP-s Juhász Ferenc sem szerepelt jól, a 18 százalékot éppenhogy átlépte, ezzel messze lemaradva lett harmadik, hiszen a fideszes Karakó László lett az első 42 százalékkal.

Háromból a harmadik lett, leszerepelt Veres János egykori pénzügyminiszter. Az MSZP-s polgármester szűkebb hazájában, Nyírbátorban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6. választókerületben sem nyerte el a választók bizalmát: 17,65 százalékkal utolsó lett. Megelőzte Verest a jobbikos Kiss Sándor (23 százalék) és a Fidesz-KDNP-s Simon Miklós (majdnem 60 százalék).

Veres János
©

Esélye sem volt az MSZP-s Katona Tamásnak (21 százalék) a XII. kerületben a fideszes polgármesterrel, Pokorni Zoltánnal szemben. A volt oktatási miniszter 56 százalékig tornázta fel magát. Az MDF-es Slosár Gábor gyengén teljesített: a 4 százalékot sem érte el szavazatainak aránya.

Gyenge volt Kapolyi, Torgyán és Kolompár Orbán

Nem ért el jó eredményt a jelenlegi parlament egyik leggazdagabb képviselője, a multimilliárdos Kapolyi László Vásárosnaményban, Szabolcs-Szatmár-Bereg 8. választókerületében. Az MSZDP színeiben mindössze 3,69 százalékot kapott, viszont az MSZP-s Legény Zsolt is kifejezetten rosszul teljesített, 10,43 százalékkal csak a harmadik lett a 62 százalékos Czomba Sándor (Fidesz) és a 22 százalékos Adorján Béla (Jobbik) mögött.

A zavaros ügyeiről ismert Földesi-Szabó Lászlónak nem sikerült mandátumot szereznie. A Magyarok Egymásért Szövetsége jelöltjeként induló férfi mentelmi jogát már a kampány során felfüggesztette az Országos Választási Bizottság, mert ellene csempészés és sikkasztás miatt folyik eljárás. Földesi-Szabó 1,93 százalékot ért el Pakson, Tolna megye 2. választókerületében. A fideszes Tóth Ferenc söpörte be ezt a mandátumot 63 százalékkal.

Most hiába jelentkezett Torgyán József
©

Torgyán József is csak 2,71 százalékig jutott Csongrádon, ahol elindult, mindössze az MDF-es Rabi Mihályt (2,19 százalék) tudta megelőzni az egykori kisgazdavezér.

Kolompár Orbán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. választókerületben szerepelt le, mindössze 2,32 százalékot kapott az MCF Roma Összefogás Párt jelöltjeként. A jobbikos Kisgergely András viszont 32 százalékig jutott, majdnem megközelítette a fideszes Riz Gábor 41 százalékos eredményét. Az MSZP-s Tóth István messze elmaradt tőlük, 22 százalékot szerzett, és csak harmadik lett.

Nem zavarta össze a fideszes szavazókat a Jobbik Tatán, Komárom-Esztergom megye 2. választókörzetében. A Fidesz-KDNP jelöltje, Michl József 56 százalékot szerzett, a jobbikos Michl - Michl Miklós - pedig csak 12 százalékot.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Gazdaság

Equilor: a piac kivár a második fordulóig

A piaci szereplők pozitívan értékelték a választáson kialakult fejleményeket hétfőn reggel − írja délelőtt kiadott elemzésében az Equilor Befektetési Zrt. A BUX-index emelkedése a nyitás után felülmúlta mind a régiós, mind a nyugat-európai visszafogott emelkedést, és a forint is erősödésnek indult.

hvg.hu Itthon

"Vezethette volna a műsort Baló Gyuri"

A Bukás című film elnyűhetetlen részlete most az Országos Választási Bizottság vasárnapi szerencsétlenkedésére fazonírozva terjed az interneten – adja hírül a Mandiner blog.

Önjáró büfékocsi a streetfood jövője?

Önjáró büfékocsi a streetfood jövője?

Kicsi iPhone sosem volt még ennyire jó: teszten az iPhone 12 mini

Kicsi iPhone sosem volt még ennyire jó: teszten az iPhone 12 mini

„Hatalmas felkiáltójelet” lát a vasárnapi járványadatokban a víruskutató

„Hatalmas felkiáltójelet” lát a vasárnapi járványadatokban a víruskutató