Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Bűncselekmény gyanúja miatt újabb feljelentést tett a BKV vezérigazgatója - közölte a vállalat.
A közlemény szerint a BKV belső vizsgálata alapján újabb szerződéssel kapcsolatban merült fel a bűncselekmény gyanúja, ezért Kocsis István vezérigazgató feljelentést tett. A közlekedési vállalat azt közölte, hogy a Fehér úti BKV-ingatlan egy részének eladásával kapcsolatban vetődött fel bűncselekmény gyanúja. Mint hozzátették: 100 millió forintos kár keletkezhetett az ügylet során.
A BKV átadta a vizsgálati jelentés egy példányát, valamint egy, a szerződéseket és egyéb kapcsolódó dokumentációk másolatait tartalmazó CD-t a nyomozóhatóságnak. A feljelentés átvételét a Budapesti Rendőr-főkapitányság pecséttel igazolta.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.