„Az anatómia kívülről riasztó tudománynak tűnhet, de az a tökéletes rend, ami az emberi szervezetben uralkodik, a szépségével is lenyűgöz” – avat be a Zalaegerszegen született 70 éves kutatóorvos, mi vonzotta annak idején a pályára. A német felmenőknek az államosítás előtt jelentős vagyonuk volt, például a Hungária, a Király és a Római fürdő is. Gyerekévei – katonaorvos édesapja gyakori áthelyezései miatt – vándorlósra sikeredtek. 1945-ben Németországban kezdte az általános iskolát, „ahol még bottal fegyelmeztek”. 1946-ban már Budapesten, Farkasréten tanult, majd az apácák sashegyi Notre-Dame-de-Sion iskolája következett, de oktatták Kunszentmártonban, majd Szentesen is, az érettségit pedig Keszthelyen tette le.
Ettől fogva viszont már egyenes volt a pálya: a pécsi orvosi egyetemen Szentágothai János kezei alatt végzett, és a diploma után vele tartott Budapestre is a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Anatómiai Intéze-téhez. Rövid minisztériumi kitérőt leszámítva – 1990-ben a népjóléti tárcánál főosztályvezetőséget vállalt – a SOTE volt a munkaadója. Az első szabad rektorválasztáson, 1991-ben négy jelölt közül őt választották az intézmény élére. Demokratizálta, modernizálta az egyetem szervezetét, majd 1995-ben visszavonult a SOTE – IMF-támogatással, általa létrehozott – Egészségügyi Menedzserképző Központja élére. 2000 óta az egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskoláját vezeti. A gerincvelő-kutatásai alapján nemzetközileg is magasan jegyzett professzor többször tanított külföldön, „de végül mindig hazajöttünk”.
Felesége, Szentágothai János lánya, Klára, gyermekorvos. Két felnőtt lányuk nyelvtanár lett, fiuk orvos. A korábban „zenészeknek kitalált mozgásjavító csoportban Kurtág Györggyel és számos kiváló zenésszel együtt tornázó” professzor ma is aktív testmozgással tartja kondiban magát. No, meg kertészkedéssel.
– A nemsokára felálló Fidesz-kormány új humán csúcsminisz-tériumának lehetséges vezetőjeként emlegetik. Kutató-oktató anatómusként nem túl bő önre a nemzet orvosának köpenye?
– Mindig is jobban érdekelt az oktatás és a kutatás, mint a gyógyítás. Úgy éreztem, sokkal többet tudok adni a hallgatóimnak a katedrán, mint a vigaszra vágyó beteg embereknek. Ez tükröződött a családi életemben is, nálunk egy kis megfázásra hivatkozva nem maradhatott ki egyik gyerekem sem az iskolából.
– Ha már a család, egykori tanára és főnöke, Szentágothai professzor egyik lányának udvarolt, majd el is vette feleségül. Érte emiatt előny vagy hátrány?
– Előnyt biztosan nem jelentett. Eljegyzésünk után a professzor meg is mondta, hogy nyilvánvalóan nem fog megtenni értem olyan lépéseket, amilyeneket más tanítványaiért megtett. A szoros kapcsolatnak viszont mindenért kárpótolt.
– Azért viszont semmilyen kárpótlást nem kapott, hogy családjától fürdőket és egy gyógyszertárat is elvettek az álla-mosításkor. Hamar túltette magát a történelmi igazságtalanságokon?
– Nem okozott traumát, ámbár az 1950-es években, amikor Szentesen laktunk, jártam gyapotot szedni, és megtörtént, hogy – mivel nem vették észre a gyerekek által gyakran használt trükköt – kétszer mérettem le a zsákomat. Mikor erről a szüleimnek beszámoltam, apám nevetett. „Legalább ennyit visszavettünk abból, amit elvettek tőlünk” – mondta. Erre anyámnak elborult az arca, és azt mondta: „Miklósnak tudnia kell, hogy visszaélt a helyzettel. Ez csalás!” Ez egész életemre kiható etikai tanulságul szolgált, még egy papírt se vittem haza soha az intézetből magánhasználatra.
A teljes portré a HVG csütörtöki számában olvasható.
