Gyurcsány az adócsökkentésről: "nem felejt a magyar"

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz akkor tartaná be a választási ígéretét, ha szeptembertől - a Bajnai kormányénál nagyobb - a GDP két százalékának megfelelő mértékű adócsökkentést hajtana végre úgy, hogy közben ne növekedjen a hiány és ne legyenek megszorítások.

  • MTI MTI
Gyurcsány az adócsökkentésről:

A volt kormányfő csütörtöki kőbányai lakossági fórumán néhány száz ember előtt úgy fogalmazott: azt üzeni a Fidesznek, hogy "nem felejt a magyar" és a kormányzásuk minden napján számon fogják kérni az azonnali és nagy arányű adócsökkentésre vonatkozó ígéretet.

A szocialista politikus kitért arra: Magyarország nagy ügyeit közösen kell eldönteni, nem erőből, hanem nyitott hazafias bölcsességtől vezérelve. "El a kezekkel az alkotmánytól!" - üzenete a Fidesznek.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.