Még két napig regisztrálhatnak az igazolással szavazók

Még két napig, péntek délutánig vetethetik magukat fel a névjegyzékbe azok az igazolással szavazók, akik nem a lakóhelyükön, hanem más magyarországi településen kívánnak szavazni az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, vasárnap.

  • MTI MTI
Még két napig regisztrálhatnak az igazolással szavazók

Az igazolással szavazók azzal, hogy a szavazás napja előtt felvetetik magukat annak a településnek a névjegyzékébe, ahová az igazolásukat kiállították, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ne kelljen hosszú ideig sorban állni az igazolással szavazók számára kijelölt szavazókörök előtt, mint ahogy ez az első fordulóban több helyen történt. (Az első fordulóban a 3.174 igazolással szavazásra kijelölt szavazókörből 23 nem zárt be 19 órakor, mivel még voksolók százai várakoztak, hogy szavazhassanak.) A második fordulóban a kiadott igazolások száma 18 ezer, de 15 ezer választó még nem vetette fel magát az igazolás helye szerinti település névjegyzékébe, azaz nekik a szavazatszámláló bizottságok előtt kell hosszabb (de az első fordulóban tapasztaltnál feltehetően rövidebb) adminisztrációra számítaniuk.

A második fordulóban 391 szavazókörben adhatják le voksukat az igazolással szavazók, az igazolással voksolók mintegy fele tíz szavazókörben szavaz. Az Országos Választási Iroda (OVI) közlése szerint az érintett választókerületek (illetve ezek igazolással szavazásra kijelölt szavazóköre) a következők: a fővárosban (a III. kerületben) a 3. számú országgyűlési egyéni választókerület (oevk), (a IV. kerületben) a 6. oevk, (a VI. kerületben) a 8. oevk, (a VII. kerületben) a 10. oevk, (a X. kerületben) a 14. oevk, (a XIII. kerületben) a 19. oevk, (a XIV. kerületben) a 21. oevk, (a XVIII. kerületben) a 26. oevk, (a XIX. kerületben) a 28. oevk, valamint Miskolcon a 2. ovk. Ebből a III. , a XIII. és a XIV. kerületben ezernél is több igazolással szavazó van.

Az OVI szórólapon tájékoztatja azokat a választópolgárokat, akiknek a lakóhelyük szerinti választókerületben második fordulót tartanak április 25-én. Ennek a szórólapnak a hátoldalán az OVI felsorolja azt az 57 egyéni választókerületet, ahol lesz második forduló. A második fordulóban ugyanis csak ezekben a választókerületekben lehet szavazni, és csak akkor, ha az első fordulóban is (akár igazolással, akár anélkül) e választókerületek egyikében szavazott vagy szavazhatott volna a választópolgár. A szórólapon az OVI felhívja a választók figyelmét arra is, hogy melyik az a tíz szavazókör, ahol várhatóan a második fordulóban is sokan szavaznak igazolással.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.