szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két püspök eljárást kezdeményezett egy papokat homoszexualitással vádoló honlap miatt, amely már eltűnt az internetről - írta pénteki számában a Népszabadság.

A magyarországi katolikus egyházban szolgálatot teljesítő melegeket próbálták lajstromba venni egy rejtélyes honlap készítői - írja a pénteki Népszabadság. A lap szerint a weboldal pár éve jelent meg egy amerikai tárhelyen, s egyszer sikerült ugyan már feltörni, de a tartalom visszakerült a netre.

A honlap már nem elérhető, de a Népszabadság birtokába került, a 2007-es állapotot tükröző, nyomtatott változat 25 katolikus pap, egyházi tisztségviselő, közöttük három püspök nevét tartalmazza. A weblap miatt a Népszabadság információja szerint Beer Miklós váci és Spányi Antal székesfehérvári püspök feljelentést tett. Spányi püspök a lap veszprémi tudósítójának korábban azzal indokolta lépését, hogy bár kellemetlen számára a sajtó nyilvánossága, mégsem tekinthetett el a feljelentéstől, mivel a rágalmaktól mindenképpen meg kellett védenie magát. Beer Miklós viszont ejtette a vádat. A tárgyaláson "amit akartunk, megtudtuk: ki és kik álltak az ügy hátterében. Az egész mögött az van, hogy az illetők nem kaptak megrendelést" - mondta a Népszabadságnak a váci püspök.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Beismerte szexuális visszaéléseit egy volt püspök

Beismerte egy kiskorúval szembeni egykori szexuális visszaéléseit egy német származású norvég püspök, aki tavaly lemondott e rangjáról, és azóta nem végez semmilyen lelkipásztori tevékenységet - közölte szerdán a norvég katolikus egyház. A Vatikán már egy éve tud az ügyről.

MTI Világ

Elfogadta Moriarty püspök lemondását a pápa

XVI. Benedek pápa csütörtökön elfogadta James Moriarty ír püspök lemondását. Moriarty még decemberben nyújtotta be lemondását, mert egy hivatalos jelentés felelősnek nevezte a pedofil papok által elkövetett visszaélések eltussolásáért.