Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Fizetés nélküli szabadságra megy a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatója; Bielek Péter erről csütörtök este küldött elektronikus levélben tájékoztatta Tiba Zsolt főjegyzőt.
Bielek Péter este 8 órakor írt elektronikus üzenetében bejelentette, hogy a felügyelőbizottság által az FKF Zrt.-nél kezdeményezett vizsgálat idejére fizetés nélküli szabadságot kíván kivenni, s egyúttal jelezte, a vizsgálat lefolytatásában együtt kíván működni.
A rendőrség a közelmúltban rendelt el nyomozást hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen több tanácsadói szerződés miatt. A Hír TV szerint Bielek Péter, az FKF Zrt. vezérigazgatója a rendőrségen tett vallomásában közölte: Hagyó Miklóstól a főpolgármester-helyettes városházi irodájában kapott "megrendelést" a CEMI Kft. megbízására, a találkozón részt vett a tanácsadó cég vezetője is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.