szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mesterházy Attila azt javasolja, hogy az MSZP szervezzen megyénként, vagy ha igény van rá, ennél is több helyszínen olyan összejöveteleket, amelyeken a vezetés valamely tagjának részvételével értékelést tartanak.

A szocialista listavezető szerdán a Magyar Televízió Az Este című műsorában azt mondta: ezeken a rendezvényeken részt vehetne akár egy politológus vagy más szakember is, a párttagoknak pedig lehetőségük lenne egy "jóízű politikai vitára". Mint közölte, annak a híve, hogy minél több értékelés és vélemény hangozzon el.

Gyurcsány Ferenc saját értékelésével kapcsolatban Mesterházy Attila azt mondta: helyes, hogy a volt kormányfő is készít értékelést, hiszen az elmúlt nyolc évből öt és fél évig ő volt a miniszterelnök. Az lenne a baj, ha ő nem értékelne vagy nem beszélne ezekről a kérdésekről - vélekedett. Hozzátette: az MSZP-ben továbbá jó néhány meghatározó politikus és több csoport elvégzi a saját szempontrendszere alapján az értékelést. A végén ezeket mind össze kell gyúrni ahhoz, hogy minél több olyan múltbéli hibára, problémára rá lehessen irányítani a figyelmet, amelyet nem szabad újra elkövetni - hangsúlyozta.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Itthon

Megszorítások és felmondások az MSZP-nél

A napokban kapják kézhez felmondó levelüket az MSZP-frakció egyes köztisztviselő alkalmazottai: a százból negyven embertől kell megválnia a választási vereség miatt a szocialista képviselőcsoportnak - tudta meg az MTI. A párt is csökkenti működési kiadásait.

MTI Itthon

Mesterházyt javasolják az MSZP frakcióvezetőjének

Az MSZP elnöksége egyhangúlag Mesterházy Attila listavezetőt javasolja parlamenti frakcióvezetőnek; a döntést a megyei elnökök is támogatták. A kongresszust június elején tartják a szocialisták.

Dózsa László a plakátról, amelyen nem szerepelt: Megbocsátást remélek!

Dózsa László a plakátról, amelyen nem szerepelt: Megbocsátást remélek!

Láncokkal és füstbombákkal mentek a rendőröknek Nápolyban a kijárási korlátozások ellen tiltakozók

Láncokkal és füstbombákkal mentek a rendőröknek Nápolyban a kijárási korlátozások ellen tiltakozók

Trump „egy Trump nevű ürgére” szavazott az elnökválasztáson

Trump „egy Trump nevű ürgére” szavazott az elnökválasztáson