„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) tavaly bevételeinek több mint kétszeresét költötte el.
A párt tájékoztatása szerint az MDF 2009-ben közel 391,8 millió forintos bevételt és 933,8 millió forintos kiadást könyvelhetett el. A tagdíjakból 4,3 millió forint, állami támogatásból pedig 227,2 millió forint folyt be az MDF kasszájába, legnagyobb támogatójának pedig a 78,7 millió forintos adományt jegyző Megújuló Társadalomért Alapítvány számít. A párt tagjai közül egy-egy millió forinttal járult hozzá a bevételekhez Dávid Ibolya volt elnök, Herényi Károly, aki jelenleg irányítja az MDF-et, Karsai Péter elnökségi tag, valamint az április közepén elhunyt Dragon Pál Pest megyei elnök. Szilassy Gábor Cézár, elnökségi póttag, hárommillió forintot fizetett be a pártkasszába.
Az MDF tavaly a legtöbb pénzt, 494,6 millió forintot eszközbeszerzésre költötte, míg a politikai tevékenységével kapcsolatos kiadásai 161,3 millió forintra rúgtak. Működési kiadásokra több mint 222 millió forintot költöttek. A Magyar Hírlap kedden írt arról, hogy 1,4 milliárd forint jut a költségvetésből a választásokon 1 százaléknál jobb eredményt elérő pártoknak; ebből a közvetlen támogatást egyenlő arányban kell felosztani az országos listán mandátumot szerzett pártok között, a fennmaradó összeget az első forduló eredményeinek arányában kapják a politikai szervezetek, így a 2010-es országgyűlési választásokon 2,66 százalékot szerzett MDF 39 millió forintos költségvetési támogatásra számíthat.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.