Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Fémtolvajokat fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Konyáron; az ügy érdekessége, hogy az egyik, 8 éves elkövetőt egy héten belül másodszor kapták el betörés miatt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa pénteken az MTI-vel.
A konyári járőrök szerdán egy lakatlan házhoz mentek ki, ahonnan lakossági bejelentés szerint betörők fémtárgyakat vittek el. Az elkövetők által hátrahagyott nyomokon a járőrök eljutottak egy szomszédos utcában lévő lakóházhoz, ahol az ellopott tárgyakat megtalálták.
Az ott lakó asszony vállalta magára a lopás elkövetését, de a beszerzett információk alapján a bűnelkövetés helyszínén két férfi és egy gyermek tartózkodott, akiket a rendőrök gyorsan azonosítottak. Köztük volt egy 8 éves kiskorú is, akit - kiskorú társával együtt - egy héttel korábban már rajtakaptak betörésen.
A lopás vétség mellett a 8 éves gyermek apja ellen kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás indult, hiszen gyermekét bűncselekmény elkövetésére bírta rá. A betörésekre "szakosodott" család férfi tagjai mellett a gyermek anyjának a felelősségét is vizsgálja a rendőrség, mert tudott arról, hogy gyermeke több betörésben is érintett. A gyermekkorú bűnelkövetővel szemben a rendőrség ideiglenes hatályú intézeti elhelyezést rendelt el, mely 30 napra szól. Ez idő alatt a gyámhivatal dönthet az elhelyezés meghosszabbításáról.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.