A férfi ittas állapotban bántalmazta és szidalmazta a szolgálatban lévő polgárőrt még vasárnap éjjel, társait pedig megfenyegette, nehogy tanúskodni merjenek ellene. A megtámadott polgárőr nem tett magánindítványt az ügyben, a rendőrség azonban eljárást indított, mivel a gyanú szerinti bűncselekmény hivatalból is üldözendő. Az elkövető többszörösen büntetett előéletű, jelenleg is folyik ellene eljárás más erőszakos cselekmények miatt.
Polgárőrre támadt egy férfi Hodászon
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt őrizetbe vett a rendőrség Hodászon egy 35 éves férfit, aki polgárőrre támadt.

Végképp kitörölték a Matolcsy-korszakot Mészáros Lőrinc bankjából
Toroczkai László zavarta meg Magyar Péter országjárását Dorogon – videó
„A termékeinket időnként emberek megölésére is használják” – a semmiből lett a világ egyik legértékesebb cége a Palantir, és hamarosan Magyarországra is megérkezhet
Thürmer Gyula lánya és Bencsik András fia is feltűnik az orbáni nagystratégia új alapítványában
A Bundeswehr főtervezője elmondta, hogy vonulna át orosz fenyegetés esetén több százezer NATO-katona Európa keleti szélére
Leállás jön a Yettelnél, számlát sem tud majd befizetni
Orbán szerint olyan jól sikerült a Trump–Putyin-találkozó, hogy rögtön kellene még egy
Lemondták Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert keddi koncertjét egy állami rendezvényen,„tematikus változásra” hivatkoztak
Bekapcsolva maradt a mikrofon, amikor Giorgia Meloni arról beszélt: legszívesebben sose nyilatkozna az olasz sajtónak
Mintha kicserélték volna Trumpot a washingtoni csúcson, hízelgett is neki Európa – irányváltásról ír a világsajtó Ukrajna ügyében
Majdnem egyéves csúcson a forint az euróval szemben
A dollárral szemben még látványosabb az erősödés.