szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megállapította a kaposvári Pécsi utcai Általános Iskolára vonatkozó szegregációt a Pécsi Ítélőtábla, de az önkormányzatot nem a kialakulásáért, hanem a megszüntetéséhez szükséges intézkedések elmulasztásáért marasztalta el csütörtökön hozott jogerős határozatában.

A táblabíróság Lábady Tamás vezette tanácsa kimondta: az oktatási intézményben megvalósult a szegregáció, az viszont nem az önkormányzat erőszakos magatartása, hanem objektív okok, a körzet lakossági összetétele miatt alakult ki. Az egyenlő bánásmód követelménye azért sérült, mert bár az önkormányzatnak eszközei voltak és vannak hozzá, nem követett el mindent a jogellenes helyzet felszámolásáért. Az ehhez szükséges lépéseket a jogerős bírósági döntéssel kell megtennie, de Lábady Tamás felhívta a figyelmet rá, hogy ennek módját meghatározni nem a bíróság feladata.

Az ítélőtábla az ügyben korábban eljáró Somogy Megyei Bíróság elsőfokú határozatával szemben úgy találta, hogy a nagy többségben romák által látogatott iskola tanulóit a szegregáció ellenére nem érte hátrányos megkülönböztetés. Cáfolta ugyanis, hogy alacsonyabb színvonalú oktatásban részesültek volna, sőt, a 180 diákot számláló intézmény a felszereltségét, pedagógusai végzettségét tekintve Kaposvár legjobb alapfokú iskolái közé sorolható.

A polgári pert az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány indította a kaposvári önkormányzat ellen azt kifogásolva, hogy fenntart egy olyan iskolát, ahol szinte csak roma diákok tanulnak. Kérték a bíróságtól, hogy állapítsa meg a szegregációt, mondja ki: a tanulókat hátrányos megkülönböztetés éri, kötelezze továbbá az önkormányzatot a jogsértés megszüntetésére.

A Somogy Megyei Bíróság korábbi, nem jogerős határozatában még az önkormányzat felelősségét állapította meg az ügyben. Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a cigány etnikai kisebbséghez tartozó tanulókat az intézményben jogellenesen elkülönítik, és hátrányosan megkülönböztetik. Olyan oktatást biztosítanak számukra, amelynek következtében az önkormányzati fenntartásban működő, normál tantervű iskolákhoz képest magasabb az évfolyamismétlések, a hiányzások, iskolaelhagyások száma, gyengébbek az országos kompetenciamérés során elért eredmények és rosszabb a továbbtanulók aránya.

A táblabíróság csütörtökön tanúként hallgatta meg Szita Károlyt, Kaposvár fideszes polgármesterét, aki a Pécsi utcai Általános Iskolát oktatási eszközei, szakmai munkája és a tanulókra jutó pedagógusok arányára, a tanárok végzettségére tekintettel a város egyik legjobb alapfokú oktatási intézményeként jellemezte.

A politikus azt mondta: egy törvénymódosítás következtében korábban megváltoztak a körzetek. A lakóhelye szerint a Pécsi utcai iskola diákjai több mint harmadának máshova kellene járnia. Az, hogy ez még sincs így,  jelzi számára: Kaposváron működik a szabad iskolaválasztás, a gyerekek és szüleik ragaszkodnak az intézményhez.

Szita Károly hangsúlyozta azt is, hogy Kaposváron nincs megkülönböztetés az oktatási intézményekben. "Nálunk csak kaposvári gyerekek léteznek kaposvári iskolákban" - fogalmazott. Hozzátette: az oktatás a városban nem pénz kérdés, ahova többet kell, oda többet is adnak. Példaként hozta fel, hogy amikor szükséges volt, döntöttek két fejlesztő pedagógus munkába állásáról a Pécsi utcai iskolában, a városi roma gyerekek képzésére pedig ösztöndíjprogramok indultak.

A polgármester a tárgyalás szünetében újságíróknak azt mondta: az ügy arról szól, hogy cigány érdekvédők cigányok akarata ellenére be akarnak záratni egy iskolát. "De Kaposvár nem az érdekvédőkre, hanem a kaposvári cigány emberekre, gyerekekre hallgat és nem zárja be az iskolát" - szögezte le.

Mohácsi Erzsébet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány elnöke azt mondta: az egész országban azért küzdenek, hogy ne legyenek szegregált iskolák és a roma tanulók a többiekével azonos színvonalú oktatásban részesüljenek. Úgy látják, a kaposvári az erőfeszítések ellenére nem valósul meg.

Szijártó Attila, az önkormányzat jogi képviselője a döntést értékelve az MTI-nek azt mondta: az önkormányzat számára az elsőfokúhoz képest jelentősen kedvezőbb ítélet született, az írásba foglalt határozat áttanulmányozását követően döntenek a további lépésekről, egy esetleges felülvizsgálati kérelem benyújtásáról.

Farkas Lilla, az alapítvány ügyvédje azt közölte, az ítélőtábla igazán jó döntést hozott, és a per megmutatta, hogy egy ilyen érdekvédő szervezet mit érhet el egy polgári perben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Roma Sajtóközpont Itthon

Megkezdődött a második iskolai szegregációs per

A miskolci szegregációs próbaper után az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány Hajdúhadház önkormányzata ellen is keresetet nyújtott be a Debreceni Bírósághoz arra hivatkozva, hogy a város két iskolájában elkülönítik a roma gyerekeket. A pénteki első tárgyalási napon az önkormányzat tagadta, hogy etnikai alapon iskoláznák be a gyerekeket - adta hírül a Roma Sajtóközpont.