Balhorog: visszaléptetett Hagyó Miklós

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest elérte a Fidesz által csak a választások utánra ígért számonkérés. A szocialisták elengedték az MSZP korábbi fővárosi erős emberének a kezét: lemondatták a képviselő-jelöltségéről.

  • hvg.hu hvg.hu
Balhorog: visszaléptetett Hagyó Miklós

„A redemptusi jászok – akiktől magam is gyökeredzem – szívós és konok népség. Eddigi életemben még soha semmit sem adtam fel” – mondta Hagyó Miklós 2007 őszén, amikor majd 800 kilométerrel a lábában, holtfáradtan, mégis hatalmas lelkesedéssel a hangjában arról számolt be az újságíróknak, hogy teljesült élete egyik nagy álma, és 34 nap alatt végigjárta a spanyolországi Szent Jakab-utat, közismertebben az El Caminót. Az sem a BKV körüli botrányok tavalyi kirobbanásáig a közlekedési vállalatot felügyelő főpolgármester-helyettesen múlt, hogy fel kell adnia másik álmát, az ismételt parlamenti képviselőséget. Az utolsó pillanatokig szívósan küzdött azért, hogy neve az MSZP budapesti listájának harmadik helyén szerepeljen – ahova egyébként szokatlanul korán, már tavaly májusban felvésték a jelölteket –, és egyúttal ő lehessen a szocialista kihívója a főváros XII. kerületében az egyéni választókörzet fideszes képviselő-polgármesterének, Pokorni Zoltánnak.

Egészen a múlt hétig úgy tűnt, Hagyónak jó oka van arra, hogy magabiztosan tekintsen a jövőbe, ne érezze veszélyeztetve az indulását. Bár az utóbbi hetekben informálisan több pártfórumon is felmerült, hogy a fővárosi ügyek miatt pártja számára egyre inkább terhessé váló Hagyót legalább hátrébb kellene sorolni a listán, ezt hivatalosan még a budapesti párttanács január 25-ei ülésén sem kezdeményezte senki.

A fordulat azt követően állt be, hogy a hűtlen kezeléssel gyanúsított, házi őrizetbe vett Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója és Balogh Zsolt, a cég egykori megbízott vezérigazgatója egyes – azóta sem cáfolt – sajtóértesülések szerint terhelő vallomást tett a BKV-t egy feljegyzés tanúsága szerint kézi vezérléssel irányító főpolgármester-helyettesre. A „védettség” megszűnését jelezte, hogy a napokban Demszky Gábor főpolgármesternek is megeredt a nyelve, s egy múlt heti sajtótájékoztatón már ő is annak a Hagyónak a politikai felelősségét hangoztatta, akinek például a sajtósa a közlekedési vállalattól is fizetést húzott. Hagyó légüres térbe kerüléséhez persze az is kellett, hogy a korábbi BKV-s kis halak – a cégtől 86 milliós végkielégítéssel távozó Szalainé Szilágyi Eleonóra volt humánpolitikai igazgató, a kenőpénz átvételével gyanúsított Sziebert György jogi igazgató vagy Fuzik Zsolt Béla informatikai igazgató – után Antalék is a rendőrség látókörébe kerüljenek.

Hogy valóban történt-e vádalku egyes volt BKV-sok és a rendőrség között annak érdekében, hogy Hagyó felelősségét is vizsgálni lehessen – ahogy azt például az ATV informátorai sejteni engedték –, a dolog természetéből adódóan nem lehet biztosan tudni. De forrásaink megfogalmazása szerint már csak azért is nagyon elképzelhető forgatókönyv, hogy Antalék ajánlatot kaptak, mert, ha a BKV-ügyben a rendőrség most ejtené a politikai szálat, azzal nemcsak az igazság kiderítésével maradna adós, de néhány fontos beosztásban lévő rendőri vezető egzisztenciája is veszélybe kerülhetne a kormányváltás után. Az a tény, hogy az ügyészség is bekapcsolódni készül a nyomozásba, szintén azt jelzi, hogy magasabb szintre került a vizsgálat, a mentelmi jogú Hagyó esetében ugyanis ez előfeltétele volt a szálak további boncolgatásának.

A baljós előjelek kritikus tömege kellett ahhoz, hogy az MSZP vezetőiben is tudatosuljon, ha Hagyót megilleti is az ártatlanság vélelme, és szentül meg vannak győződve párttársuk tisztaságáról, többet árt az MSZP-nek a korrupciós ügyekkel hírbe hozott szocialista politikus védelme, mint ha elengedik a kezét. A nehézséget, úgy tűnik, inkább az jelentette a pártban, hogy a kiterjedt baráti, ismeretségi körű – a milliárdos üzletemberrel, Leisztinger Tamással is szoros kapcsolatban álló –, sokak által egyébként már az utóbbi évek MSZP-s taglétszám-duzzasztási botrányainak hátterében is felsejleni vélt Hagyóval nem könnyű ujjat húzni. Ő az egyik legaktívabb pártszervező, akinek az MSZP egyik legerősebb bástyájában, a budapesti szervezetben számos híve van. De mögötte álltak, állnak a feltörekvő ifjú szocialistákat tömörítő Mozaik klubosok is (HVG, 2009. március 21.). A hétvégén Burány Sándor fővárosi elnök is csak kérni bátorkodott Hagyót, fontolja meg a visszalépését. Amit az elnökség hétfőn azzal toldott meg, hogy ukázt ők sem adnak, s bár bíznak a politikus ártatlanságában, remélik, ő is belátja, hogy a kialakult helyzetben jobban teszi, ha kihagyja az áprilisi megméretést, sőt a fővárosi közgyűlési tagságáról is lemond. Aminek kedden – ha vonakodva is – Hagyó eleget tett.

Az MSZP persze nem a Fidesz. Ahogy például Nógrádi László, Lenti város polgármester-képviselője különösebb zokszó nélkül tudomásul vette, hogy Orbán Viktor nem engedi elindulni korábbi nyertes körzetében, vagy Mádi László, a párt lakásügyi szakpolitikusa, hogy egyetlen, az ingatlanadóval kapcsolatos elszólása miatt visszaléptethetik a jelöltségtől, olyannyira nehezére esett Hagyónak a keserű pirula lenyelése. Előbb azzal az ürügygyel kért halasztást, hogy ki kell kérnie az őt korábban a bizalmáról biztosító XII. kerületi szocialisták véleményét, akik nem is tagadták meg a helyi elnöküket. Mindez azonban már csak szépségtapasz lehetett. Hagyónak mindenképpen mennie kellett, ha nem önszántából, akkor legkésőbb a hétvégén a párt országos választási bizottsága zárta volna ki a jelöltek sorából.

Hagyó vacillálása mögött persze racionális megfontolás is állt. Az önkéntes visszavonulásnak létezik ugyanis olyan olvasata is, hogy tényleg van valami a füle mögött. (Amihez újabb adalékokat szolgáltattak azok a hét eleji sajtóhírek, hogy korábban több mint 200 milliós összértékben megbízásokat kaptak a Városházától Hagyóhoz közel álló ügyvédek.) A visszaléptetés veszélyforrás az MSZP számára is, hiszen a listáról folyó vita megnyitásával ismét megindulhat az egyéni sérelmek orvoslása iránti igények végeláthatatlan sora.

A Fidesz máris vérszemet kapott: Gyurcsány Ferencet és Veres Jánost is levetetné az MSZP-listáról, hogy mentelmi joguk ne védhesse őket a későbbi felelősségre vonástól (azzal vádolja őket, hogy a 2006-os választások előtt szándékosan késleltették a rossz költségvetési adatok publikálását). A szocialistáknak így azt is mérlegelniük kell, hogy ha hagyják egyenként kigolyózni megpörkölődött jelöltjeiket, azt a látszatot erősítik, hogy olykor még a kampány idején is kénytelenek az ellenzék kottájából játszani.

DOBSZAY JÁNOS