szerző:
MTI

620 birka hullott el a két héttel ezelőtti viharban Székesfehérvár közelében, a Gaja által elöntött, Székesfehérvár-Sárszentmihály között húzódó legelőn; a tetemek mintegy felét a megsemmisítőbe szállították, a többi még víz alatt van, s géppel megközelíthetetlen - mondta el szerdán a kerületi főállatorvos az MTI-nek.

Az elhullott állatok összegyűjtésére, elszállítására a honvédségtől próbálnak fizetett segítséget kérni - tette hozzá Rónai László. Az előzményekről a főállatorvos elmondta: a 773 darabos birkanyájat a két héttel ezelőtti, hétvégi vihar kitörése előtt, pénteken nyírták meg. A juhász azért, hogy a jószágok ne fázzanak meg, a hodályba zárta őket. A vasárnapi vihar kitörésekor azonban a rémült állatok kitörtek. 

Gondozójuk tizedmagával, 130 kilométeres szélben, szakadó esőben próbálta összegyűjteni és visszaterelni őket. 130-140 állatot sikerült is a hodályba terelni, a többi kint maradt. A medréből kilépő Gaja által elöntött legelőn, az öt fokos hidegben 620 állat pusztult el, illetve fulladt a vízbe. 

Az állatok tulajdonosa - miután jelezte az illetékes hatóságnak a történteket, - a tetemek mintegy felét, 10 tonnányi elhullott birkát összegyűjtetett, s a solti hulladékégetőbe szállított, de a munkával az időközben újra kitört újabb heves esőzés, vihar miatt le kellett állnia. 

Az elöntött legelőn, néhol 1,5-1,7 méteres víz alatt heverő tetemeket géppel nem lehet megközelíteni, de a fertőzés veszély miatt sürgős megoldást kell találniuk a szakembereknek. Szerdán a helyszínen mérték fel a helyzetet, csütörtökön pedig kora reggel a megyei önkormányzatnál tanácskoznak, s keresnek gyors megoldást. A birkák tulajdonosának 20-25 millió forintos kára keletkezett az állatok elpusztulásával.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Több tucatnyi birkatetemre bukkantak Lenti határában

Több tucatnyi birkatetemet talált egy helybéli férfi Lenti és Nova között az erdőben - írta a Zalai Hírlap csütörtöki számában. Az elhullott állatokat értesülések szerint a nap folyamán megsemmisítik.

Pár udvari beszállítót kiüthetnek az új városvezetők, az oligarchákat nem tudják megsebezni

Pár udvari beszállítót kiüthetnek az új városvezetők, az oligarchákat nem tudják megsebezni

Négyes karambol miatt lezárták a teljes 33-as főútat

Négyes karambol miatt lezárták a teljes 33-as főútat

Újfent megbuktak a magyar cégek: kétharmaduk csal

Újfent megbuktak a magyar cégek: kétharmaduk csal

Közel 11 százalékos éves kamat is elérhető kockázatmentes befektetéssel

Közel 11 százalékos éves kamat is elérhető kockázatmentes befektetéssel

Morcosítva: máris itt az új 2-es Gran Coupé BMW sportosabb változata

Morcosítva: máris itt az új 2-es Gran Coupé BMW sportosabb változata

Ha ilyen wifi-routere van otthon, azonnal cserélje le, a gyártó is ezt javasolja

Ha ilyen wifi-routere van otthon, azonnal cserélje le, a gyártó is ezt javasolja