Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A korrupció visszafogása csak kiterjedt társadalmi összefogással lehetséges - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön a korrupcióról szóló budapesti konferencián.
Figyelmet, párbeszédet, beleszólást szeretnénk a most kezdődő kormányzati munkába a korrupció témájának megvitatásával - mondta a konferenciát megnyitó beszédében Sólyom László köztársasági elnök, aki az általa életre hívott Bölcsek Tanácsa javaslatai alapján "frontális támadást" javasolt a társadalomban "mélyen gyökerező" korrupció ellen.
"Elhatározás kérdése, hogy valóban elkötelezi-e magát a kormányzat amellett, hogy kímélet nélkül nekimegy-e a korrupciónak" - jelentette ki.
A Szárny és teher című, a Bölcsek Tanácsa tagjai által összeállított, az oktatás javításáról és a korrupció visszaszorításával foglalkozó könyvről szóló, az ELTE Állam és Jogtudományi karán tartott tanácskozáson az államfő a kötetet ismertetve arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerzők tízéves programot vázoltak fel annak érdekében, hogy Szlovénia 2009-es szintjére csökkenjen a korrupció Magyarországon.
Sólyom László egyetértően szólt a május 14-én megalakult új Országgyűlés szimbolikus értékű törvényeiről, és hangsúlyozta, hogy a korrupció területén "hasonló huszárroham szükséges, példákat kell statuálni". Szerinte ezen a téren "a pártatlanság lesz a vízválasztó, hogy új korszak van-e".
Úgy vélte, hogy a közgondolkodást kell megváltoztatni, "azt kellene tudatosítani, hogy jobb lenne, ha nem lenne korrupció". Szerinte a szükséges sok apró változás "el fogja érni a kritikus tömeget", amely csökkenteni fogja a korrupciót Magyarországon.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.