szerző:
MTI

Újabb, rendkívüli árhullám közeleg a Hernádon, emiatt a folyó vízállása 50 centiméterrel meghaladhatja az eddigi legmagasabb értéket; a töltéseket meg kell erősíteni, ezért bővítik a védekezésben részt vevők számát – jelentette be Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője.

A miniszter közlése szerint az árhullám az előrejelzések alapján éjfélre érkezik meg és 11 települést veszélyeztet. Ha nem sikerül addig 50-70 centiméterrel megemelni a töltéseket, akkor az életveszély mellett akár 100 milliárd forintnyi kár is keletkezhet. Mint elmondta, jelenleg 17 ezer ember vesz részt a védekezésben a Hernád mentén, de a számukat még több ezerrel növelik. Az országban jelenleg 204 ezer hektárnyi terület van víz alatt.

A védekezésben részt vesz 5195 rendőr, 2321 katona; a büntetés-végrehajtástól 404-en, a Vám- és Pénzügyőrségtől 452-en vesznek részt a mentésben; rajtuk kívül mintegy 6500 ember van még kinn a gátaknál, a lakosság és a közmunkások.

A Hernád menti töltések megemeléséhez több mint egymillió homokzsákot használnak fel – tette hozzá a miniszter. Bakondi György, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos elmondta, hogy jelenleg rendkívüli, vagyis a harmadfokot is meghaladó készültség 230 kilométer hosszan van a Sajón, a Hernádon és Zagyván, valamint a Bódva teljes hosszán. Harmadfokú készültség mintegy 863 kilométeren van az országban; szinte nincs is olyan folyó és patak az országban, amely ne áradna – fűzte hozzá a miniszteri biztos.

Nagy Anna kormányszóvivő elmondta, hogy jelenleg egyértelműen a Hernád mentén a legkritikusabb az árvízi helyzet, a védekező települések száma országosan 259, ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 138. A kitelepítettek száma mintegy 2600, közülük 2400  borsodi. Életveszélybe nem került senki.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Árvíz: csaknem nyolcvan útszakaszt zártak le

Teljes útzár van érvényben mintegy nyolcvan útszakaszon, négy község továbbra sem közelíthető meg autóval. A helyzet az észak-magyarországi, a dél- és nyugat-dunántúli területeken a legkritikusabb - közölte a Magyar Közút Zrt. pénteken.

MTI Itthon

Árvíz: megkezdődik a védekezés a Margitszigeten

A Fővárosi Csatornázási Művek megkezdte az árvízvédelmi munka előkészületeit a Margitszigeten, miután a Duna vízszintje 13 órakor Budapestnél elérte a 653-cm-es magasságot - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Nagyon fogynak a jegyek az Aerosmith-koncertre

Nagyon fogynak a jegyek az Aerosmith-koncertre

Meghalt Danny Aiello, a Szemet szemért és a Keresztapa II színésze

Meghalt Danny Aiello, a Szemet szemért és a Keresztapa II színésze

Új sorozattal tér vissza holnap David Attenborough a Spektrumra

Új sorozattal tér vissza holnap David Attenborough a Spektrumra

Százmillió forintért vettek ajándékokat a nyugdíjasoknak Újpesten a választások előtt

Százmillió forintért vettek ajándékokat a nyugdíjasoknak Újpesten a választások előtt

Egy jogász szerint hiába fellebbez a Facebook, ki kell fizetnie az 1,2 milliárd forintos bírságot

Egy jogász szerint hiába fellebbez a Facebook, ki kell fizetnie az 1,2 milliárd forintos bírságot

Ijesztőbb a figyelmeztetéseknél: nézze meg interaktív térképen a klímaváltozás hatását

Ijesztőbb a figyelmeztetéseknél: nézze meg interaktív térképen a klímaváltozás hatását