Közel kétezer embert kellett kitelepíteni Borsodban

Több mint 1900 embert kellett kitelepíteni eddig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Sajó és a Hernád árvize miatt - közölte Varga Mihály mérnök ezredes, a megyei védelmi bizottság titkára.

  • MTI MTI
Közel kétezer embert kellett kitelepíteni Borsodban

A megyében a honvédségi és a rendészeti erők részéről 9 ezren vannak jelen a gátakon, rajtuk kívül sok ezer helyi lakos, valamint vízügyi és polgári védelmi szakember vesz részt a védekezésben. Borsodban jelenleg 175 településen védekeznek az árvíz ellen.