Lemondott a KSH elnöke

Benyújtotta lemondását Belyó Pál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke szerdán - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

  • MTI MTI
Lemondott a KSH elnöke

Belyó Pál a közigazgatási és igazságügy miniszter keresztül nyújtotta be lemondását. A minisztérium egyeztet Belyó Pállal szakmai tapasztalatainak lehetséges alkalmazásáról - áll a közleményben.

A Népszava szombati számában azt írta, hogy a kormány felmenti tisztségéből Belyó Pált, utóda pedig Vukovich Gabriella, a KSH korábbi alelnöke lesz. A napilap nem nevezte meg az értesülés forrását. 

Belyó Pál 2009 novemberében került a KSH élére, hat évre szóló kinevezéssel. A közgazdász, statisztikus szakember 1998-tól a KSH felügyelete alá tartozó ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója volt. 2007-től a Kopint-Datorg Rt. Kutatási Igazgatóságát és a korábbi Magyar Közigazgatási Intézet kutatói osztályát magába olvasztó ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom Stratégiai kutatóintézet főigazgatójaként dolgozott.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.