szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy újabb két gyanúsítottját szerdán.

A férfi és a nő előzetes letartóztatását bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra rendelték el - mondta Hajdu István, a bíróság elnöke. A bűncselekménnyel kapcsolatban eddig tízen kerültek előzetes letartóztatásba. Hatan az egyetem dolgozói, közülük ketten az intézmény felső vezetői köréhez tartoznak. A Nemzeti Nyomozó Iroda feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak pénzért jogtalan előnyhöz juttattak három céget különböző beszerzések során.

Az MTI úgy értesült, hogy a szerdán letartóztatottak egyike az egyetem beszerzési osztályvezetője, a másik a helyettese, akiket hétfőn fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az NNI április óta folytat nyomozást az ügyben. Munkatársai mintegy húsz helyen tartottak házkutatást, több tárgyi bizonyítási eszközt lefoglaltak. A bűncselekménnyel kapcsolatban összesen tízen kerültek előzetes letartóztatásba, hatan az egyetem dolgozói.

A korábban elfogottak között van a PTE gazdasági főigazgatója, informatikai igazgatója, egy beszerzésekért felelős munkatárs, valamint egy tanácsadó. Négy gyanúsított az egyetem három, informatikai termékekkel, irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének képviselője, egyikük korábban egyetemi alkalmazott volt.

Az MTI a gyanúsítottak védőitől korábban úgy értesült, hogy az NNI feltételezései szerint az egyetemi dolgozók pénzért jogtalan előnyhöz juttatták a három céget különböző beszerzések során. Az ezzel kapcsolatos gyanút titkos információszerzés tette megalapozottá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Újabb két ember őrizetben a pécsi vesztegetési ügyben

Újabb két embert vett őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben hétfőn - erősítette meg az MTI információját kedden Bartha László, az NNI szóvivője.