Mint elmondta, a megbeszéléseken különösen sok szó esett a kétoldalú gazdasági együttműködés lehetőségeiről, különféle projektekről. Magyarország érdeklődik a szerbiai infrastrukturális projektek iránt is, legyen szó autópályáról vagy vasút-korszerűsítésről - mondta. "Szeretnénk erősíteni a magyar külpolitika déli irányát, és ezen belül a magyar-szerb együttműködésnek különlegesen fontos szerepe van, de ezt meg kell tölteni tartalommal a gazdasági, kulturális kapcsolatokban, a szervezett bűnözés elleni harcban és nagyon sok más területen" - tette hozzá. A magyar külügyminiszter előző nap, szerb hivatali partnerével, Vuk Jeremiccsel folytatott tárgyalásai után kijelentette, a magyar álláspont szerint "amint lehet", meg kell kezdeni a szerb EU-tagságra való felkészülést segítő stabilitási és társulási egyezmény (SAA) ratifikációját; hozzátette, derűlátó ez ügyben.
A 27-ek külügyminiszterei hétfőn luxemburgi ülésükön döntenek ebben a kérdésben; a várakozások szerint zöld jelzést adnak, és az EU-tagállamokban megkezdődhet a Szerbiával még 2008 tavaszán aláírt dokumentum ratifikálása. Martonyi János szerbiai látogatásának záróakkordjaként délután Szabadkán találkozik Pásztor Istvánnal, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével és Korhecz Tamással, a kisebbségi kulturális autonómia legfőbb szervének, a vasárnapi választások után felálló, új összetételű Magyar Nemzeti Tanácsnak a leendő elnökével.
Martonyi: szeretnénk erősíteni a magyar külpolitika déli irányát
A magyar külpolitika a jövőben fokozott hangsúlyt fektet a déli kapcsolatokra, és ezen belül a magyar-szerb együttműködésnek különlegesen fontos szerepe van - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter pénteken Belgrádban az MTI-nek. A magyar diplomácia irányítója Mirko Cvetkovic szerb kormányfővel és Bozidar Deliccsel, a szerb kormány EU-integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével tárgyalt szerbiai látogatásának - első hivatalos külföldi útjának - második napján.
Így oldják meg Ukrajnában, hogy akkor is legyen áram, ha az oroszok kilőtték a transzformátort - Földes András riportja
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Német dráma: Paraguay tizenegyespárbajban ejtette ki az esélyest
A 96. percben lőtt góllal ütötték ki a brazilok a vb-ről Japánt
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Keddtől Ruff Bálint az MCC főnöke és a többi kekva élére is minisztereket jelöltek ki
Megdőlt a hőmérsékleti rekord, vonatok maradtak ki, vízágyúztak a Hősök terén – a kánikula hírei
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Hiába kérték a vízfogyasztás csökkentését, tovább nőtt a Duna menti vízmű területén
Rekordalacsonyra apadt a Tisza
Belefulladt egy kisgyerek a Hernádba
Molnár Áron Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
Szervnyomtatás és génterápia: Putyin 26 milliárd dolláros útja az örök élet felé
Hogyan menthető meg egy házasság, mielőtt túl késő lenne?
Egy Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtot észleltek a dán partoknál
A valaha Graceful nevet viselő luxushajót egy orosz romboló és egy járőrhajó kísérte.