A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Geszteréden minden ház, összesen hatszáz otthon tetőszerkezetében okozott kárt a hétfő délutáni vihar - közölte Vitkovics Béla, a mintegy kétezer lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere az MTI-vel.
Száz ház tetejét ideiglenesen le kell fóliázni, a többin pedig cserepek törtek össze kisebb-nagyobb területeken - mondta az önkormányzati vezető. A kevésbé károsodott tetőkön a javításokat már megkezdték a helybéliek, míg a 100 fóliázásra váró lakáshoz Nyíregyházáról kapnak anyagot, s a tűzoltók is segítik majd a munkálatokat. Vitkovics Béla elmondása szerint "ilyen nagy erejű szélre még a legöregebb geszterédiek sem emlékeznek, mint amilyen hétfőn lecsapott a településre". Az egyik házról például a teljes tetőt leemelte az orkán, s a szelet követő hatalmas eső teljesen átáztatta a plafont, lakhatatlanná téve az épületet. A családot a rokonoknál helyezték el ideiglenesen.
A polgármester hozzátette: az érintett családba most érkezett gyermek, az édesanyát úgy volt, hogy a szülés után hétfőn hazaengedik a kórházból, de erre szerencsére nem került sor, így a kismama és gyermeke biztonságos körülmények között maradt a gyógyintézetben. Az önkormányzati vezető az is megjegyezte, hogy az önkormányzat minden segítséget megad majd a családnak, hogy tönkrement otthonát rendbe hozza.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.