Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Meghalt a nyírpazonyi baleset negyedik sérültje is, a 19 éves fiatalember a nyíregyházi kórházban hunyt el - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nyírpazonynál múlt pénteken egy Nyíregyháza felől érkező személygépkocsi előzés közben letért az útpadkára, majd fának csapódott. Két 17 éves lány és egy 19 éves fiú a helyszínen meghalt, míg két sérültet kórházba szállítottak a mentők. A nyíregyházi gyógyintézetben ápolt súlyos sérültek közül az egyiket az orvosok erőfeszítései ellenére sem lehetett megmenteni, a 19 éves fiú vasárnap életét vesztette.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.