szerző:
MTI

A kedden befejeződött elsődleges kárfelmérés szerint ötmilliárd forintnál jócskán többre tehető az a kár, amelyet az elmúlt hetek árvize okozott magántulajdonú ingatlanokban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - mondta Ódor Ferenc (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke.

Ódor Ferenc közölte: a pénteken kezdődött és kedden befejeződött elsődleges kárfelmérésre azért volt szükség, hogy a kormány ennek ismeretében határozzon a segítség mértékéről. Az árvíz miatt mintegy 300 magántulajdonú épület dőlt össze a megyében, több ezer károsodott, csupán Felsőzsolcán 1800 az ilyen ingatlanok száma, az adatok azonban még nem véglegesek. A kárfelmérésben az államigazgatás és a katasztrófavédelem szakemberei mellett a mérnök és építészkamara munkatársai is részt vettek. Ódor Ferenc emlékeztetett arra, hogy a Bódva, a Sajó és a Hernád egyidejű áradása ellen a megye több mint kétszáz településén védekeztek.

Most első a lakhatás feltételeinek megteremtése, ezt vállalja a kormány - szögezte le a közgyűlés elnöke, aki korábbi sajtótájékoztatóján azt is közölte: a kormány az önkormányzatok védekezési költségeit állja, csakúgy mint az árvízben megsérült, önkormányzati feladatokat ellátó épületek helyreállítását, és a károsodott, önkormányzati kezelésben lévő utak rendbetételét. A védekezés során kényszerűségből - a lakott területek megvédése érdekében - művelt, mezőgazdasági területekre is rá kellett engedni a vizet. Az ilyen földeken esett károkat is 100 százalékban megtéríti a kormány - tette hozzá.

Az árvízzel sújtott településeken tart a takarítás, fertőtlenítés. A fertőzésveszély elkerülése érdekében védőoltást is kapnak az emberek, akik közül több százan még hosszú ideig máshol kénytelen tölteni napjaikat, mivel a házuk összedőlt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Megszűnt a közvetlen árvízi veszélyhelyzet Borsodban

Megszűnt a közvetlen árvízi veszélyhelyzet Borsod megyében, már nincsenek jelentősebb védekezési munkálatok - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kijelölt miniszteri biztos szóvivője csütörtök délután az MTI-nek, hozzátéve, ezzel szóvivői megbízatása is befejeződött, visszatér eredeti szolgálatába.

NVI-elnök: informatikai átállás miatt akadozott a Választás.hu

NVI-elnök: informatikai átállás miatt akadozott a Választás.hu

Az emberek köszönték a krumplit, és leszavaztak az ellenzékre

Az emberek köszönték a krumplit, és leszavaztak az ellenzékre

Megalázták a választók az MSZP-s polgármesterjelöltet Mohácson

Megalázták a választók az MSZP-s polgármesterjelöltet Mohácson

Karácsony Gergely: Köszönöm, Budapest!

Karácsony Gergely: Köszönöm, Budapest!

Ködbe borul Nyugat-Magyarország

Ködbe borul Nyugat-Magyarország

Tarlós István ott virít minden fideszes megyei lap oldalán

Tarlós István ott virít minden fideszes megyei lap oldalán