Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Nyilvánosság Klub szerint a Fidesz képviselői által az Országgyűlés elé terjesztett médiacsomag az egypárti kézi vezérlés "immár alkotmányba foglalt" visszatértével fenyeget.
Az országos egyesület közleményében egyebek mellett felveti: mi mást jelent a kormánypártok szavazataival megválasztandó új médiatestületek létrehozása, a sajtónak utoljára a Berecz János (egykori KB-titkár)-féle sajtótörvényben szereplő tájékoztatási kötelezettsége, illetve a korábban (a lex Répássyban) még alkotmányellenesnek minősített vélemény-helyreigazítás intézményesítése?
A szervezet szerint a nyilvánosság reformjáról 1988-ban közzétett tanulmányuk megjelenése óta nem volt ok attól tartani, hogy, mint írták, egy majdani "forradalom" újra kétségbe vonja a nyomtatott és az elektronikus sajtó szabadságát.
A Nyilvánosság Klub szerint ez megidézi a pártállam cenzúrahatóságát, az MSZMP agit-prop osztályát. Az új médiatörvény-csomag miatt a Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Sajtószakszervezet hétfőn közleményben adott hangot aggodalmának. Hasonló tartalmú követelést fogalmazott meg a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Nemzeti Média Kerekasztal is.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.