A kormány megtárgyalja a tűzijátékpénz átcsoportosítását

Megfontolja a kormány azt a kezdeményezést, amely a napokban indult a Facebook közösségi portálon, és arra szólít fel, hogy "mondjunk le az augusztus 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára".

  • MTI MTI
A kormány megtárgyalja a tűzijátékpénz átcsoportosítását

A kormány is a Facebookról értesültek a kezdeményezésről, amit megfontolnak, és a jövő heti ülésén megtárgyalnek - közölte Nagy Anna kormányszóvivő. Közlése szerint százmillió forint körüli összegről van szó. 

A közösségi portálon eddig már több mint 80 ezren csatlakoztak a felhíváshoz, amely javasolja, hogy az ünnepi tűzijátékra szánt közpénzt fordítsák az árvíz miatt bajban lévők megsegítésére. 

Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető szintén a Facebookon azt írta: egyetért a kezdeményezéssel, mert minden forint számít, amit át lehet csoportosítani a bajban levő családok támogatására.

Az LMP maximálisan támogatja a kezdeményezést - mondta a párt választmányi szóvivője az MTI-nek. Tordai Bence hozzátette: tudomása szerint a párt vezetésének számos tagja magánszemélyként csatlakozott a közösségi oldalon indult akcióhoz. Megjegyezte: általában is támogatni szokták, ha alulról jövő kezdeményezéseket karol fel a kormányzat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.