Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Az LMP-frakció úgy akarja kifejezni nagyrabecsülését Sólyom László eddigi munkája iránt, hogy szimbolikusan újra köztársasági elnöknek jelöli - mondta a párt frakcióvezető-helyettese.
Karácsony Gergely közölte: jogilag nem jelölhetik Sólyom Lászlót, hiszen nincs meg az ehhez szükséges számú parlamenti képviselőjük, de ennek ellenére még a nap folyamán lead a Parlamentben egy olyan jelölési ívet, amelyen a jelenlegi államfő neve szerepel. A politikus be is mutatta a papírt, amelyet az LMP képviselőcsoportjának mind a 16 tagja aláírt. Karácsony Gergely emlékeztetett: korábban más frakciókat is arra kértek, hogy támogassák Sólyom László jelölését, ezért reméli, hogy egyéb képviselők is csatlakoznak a kezdeményezéshez.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.