Leváltják a katasztrófavédelmi főigazgatót

Leváltják az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetőjét - erősítette meg az MTI értesülését szerdán több, név nélkül nyilatkozó forrás; a tűzoltóság és a polgári védelem szakmai felügyeletét ellátó szervezet új vezetője július elsejétől Bakondi György lesz, aki a 2000-es évek elején már irányította a szervezetet.

  • MTI MTI
Leváltják a katasztrófavédelmi főigazgatót

Az OKF jelenlegi vezetője, Tatár Attila tűzoltó altábornagy távozását, illetve a személycserét a csütörtöki állománygyűlésen jelenti be Pintér Sándor belügyminiszter. A gyűlésen részt vesznek a megyei katasztrófavédelmi igazgatók, az önkormányzati tűzoltóságok parancsnokai és a polgári védelem vezetői is.

Bakondi György 2000. január elsejétől, az OKF létrehozásától 2002. december 9-ig vezette a katasztrófák elleni védekezés irányítására, a védelmi szervek működésének koordinálása alapított központi szervezetet.

A csaknem három év után Lamperth Mónika, a Medgyessy-kormány akkori belügyminisztere azzal az indokkal mentette fel azonnali hatállyal, hogy a testület költséggazdálkodása számottevő hiányt eredményezett, illetve azért, mert a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megállapította a főigazgató felelősségét a martinsalakból épült házak újjáépítésével összefüggésben.

Lamperth Mónika 2003. február 13-án Tatár Attila főigazgató-helyettest nevezte ki az OKF vezetőjévé, az altábornagy azóta vezette a szervezetet. Bakondi György a felmentése után ügyvédként dolgozott. Az ez évi árvíz idején az Orbán-kormány illetékes minisztere az árvízi védekezés irányítására miniszteri biztosnak nevezte ki.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.