Lesz tűzijáték, csak kisebb

Megrendezi a kormány a tűzijátékot az augusztus 20-i nemzeti ünnepen, de az jóval szerényebb lesz az eddig megszokottaknál - jelentette be a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után Budapesten.

  • MTI MTI
Lesz tűzijáték, csak kisebb

Nagy Anna kormányszóvivő sajtótájékoztatóján emlékeztetett, egy civil kezdeményezés keretében merült fel annak gondolata, hogy az augusztus 20-i tűzijáték költségeit az árvízkárosultak javára fordítsa a kormány. A kabinet az érveket és az ellenérveket mérlegelve hozta meg döntését - közölte a szóvivő.

A kormány már az eredeti tervek szerint is egy sokkal szerényebb költségvetésű tűzijátékot rendezett volna a korábbiaknál, ám most még ezt az összeget is tovább csökkentik - ismertette Nagy Anna. Mint mondta, a kormány egy különleges nemzeti ünnepet akar szervezni, amelynek legfőbb üzenete nemcsak a közös ünnepé lesz, hanem az is, hogy "ez egy olyan lehetőség, amelyben még inkább megmutathatja az egész ország, hogyan lehet összefogni az árvízkárosultak érdekében". 

A Facebook közösségi portálon múlt héten indult az a kezdeményezés, amely azt javasolja, hogy az ünnepi tűzijátékra szánt közpénzt fordítsák az árvíz miatt bajban lévők megsegítésére.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.