A kiérkező tűzoltók szerint a fiút derékig-mellkasig betemette a föld, kézi szerszámokkal és egy speciális gumis emelőeszközzel szabadították ki, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba - mondta Benke Donát, a Szentendrei Tűzoltóság szóvivője. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője még a mentés közben elmondta: a tűzoltóknak sikerült elérniük, hogy a föld ne omoljon tovább a fiúra.
Sárváry András, a budapesti Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának szakmai igazgatója később a sérült állapotáról azt mondta, hogy az első vizsgálatok alapján életveszélyről nincs szó. Részletekről egyelőre nem tudott beszámolni, mert a vizsgálatok jelenleg is tartanak.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a baleset kapcsán közölte: jelenleg nincs olyan adat, amely miatt rendőrségi vizsgálat lenne szükséges. Ha felvetődik ilyen, akkor a vizsgálatot a Szentendrei Rendőrkapitányság folytatja le.