szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vádemelési javaslattal zárta le a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) Mőcsény lemondott független polgármesterével szemben indult nyomozást - közölte a TMRFK sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

A volt polgármestert hivatali visszaéléssel és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsította a TMRFK, mindkét gyanú megalapozott volt, a vádemelési javaslatot továbbították a Tolna Megyei Főügyészségnek - mondta Farkas Kinga. Hozzátette: a helyi polgármesteri hivatal egy alkalmazottját ugyanezekkel a bűncselekményekkel gyanúsítják. 

Krachun Elemér ügyében a település képviselői tettek feljelentést 2009. novemberben azután, hogy kiderült: a volt független polgármester testületi határozattal ellentétesen értékesített egy önkormányzati területet egy olyan cégnek, amelyben testvére is érdekelt volt. A képviselők szerint emellett 2008-ban és 2009-ben testületi határozat nélkül vett fel jutalmat, amivel 3,6 millió forintos kárt okozott az önkormányzatnak 

Az 1998 óta a Tolna megyei község élén álló Krachun Elemér 2010. február 10-én lemondott, miután a testület bíróságon kezdeményezte tisztségének megszüntetését.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Lemondott az önmagát jutalmazó polgármester

Lemondott tisztségéről szerdán a Tolna megyei Mőcsény független polgármestere, aki a helyi képviselők szerint testületi határozat nélkül vett fel jutalmat, és értékesített önkormányzati területet.

hvg.hu Gazdaság

Felfüggesztették tisztségéből Mőcsény polgármesterét

Fegyelmi eljárást indított és felfüggesztette tisztségéből a mőcsényi képviselő-testület a falu független polgármesterét – erősítette meg a Tolnai Népújság értesülését a település ötfős testületének egyik tagja az MTI-nek.