szerző:
MTI

Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen a rendőrség a szombathelyi polgármesteri szakértői keret terhére történt kifizetések ügyében - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság feljelentés alapján rendelte el a nyomozást, majd elfogultságot jelentett be az ügyben, így annak vizsgálata átkerült a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályára - mondta Szalai Ferenc alezredes. Mint hozzátette: az iratokat már megkapta a gazdaságvédelmi osztály, azokat egyelőre tanulmányozzák. 

A rendőrségi feljelentést június 21-én - a szombathelyi önkormányzat által létrehozott eseti bizottság megbízásából - Szakács Dávid, a grémium fideszes elnöke tette. Közlése szerint olyan többségi vélemény alakult ki a bizottságban, hogy bizonyos kifizetések törvénybe ütközőek voltak, és felmerülhet akár a hűtlen kezelés gyanúja is. A gyanút Szakács Dávid szerint alátámasztja, hogy előfordultak olyan esetek, amelyek kapcsán ugyanazzal a munkával egyszerre több szakértőt bíztak meg. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy miért ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, Szakács Dávid azt mondta: senkit nem kívánnak gyanúsítani. Azt szeretnék, hogy a rendőrség foglalja le az iratokat, és tárja fel azokat a tényeket, amelyekre az önkormányzati vizsgálóbizottságnak nem volt lehetősége. Hozzátette: 2002 és 2009 között a polgármesteri szakértői keretből becslésük szerint 150 millió forintot fizettek ki.

Ipkovich György polgármester az MTI-nek elmondta: természetes, hogy ha egy magánszemély feljelentést tesz, a rendőrség a vonatkozó jogszabály alapján nyomozást rendel el. Ha a nyomozás olyan az eredményre jut, a rendőrség vádemelési javaslattal él az ügyészség felé, ha nem, akkor megszünteti azt, s a feljelentővel szemben hamis vád és a hatóság félrevezetése miatt jár el - fűzte hozzá a jogász végzettségű, egykor maga is ügyészként dolgozó polgármester. Ipkovich György szólt arról is, hogy változatlanul folyamatosan töltik fel az internetre a polgármesteri szakértőkkel kapcsolatos iratokat, amelyekhez bárki szabadon hozzáférhet. "Azt azonban furcsa eljárásnak tartom, hogy a város ügyében elrendelt nyomozásról a sajtóban kapok értesítést" - jegyezte meg. 

Szakács Dávid eredetileg közérdekű adatokkal való visszaélés gyanúja miatt is feljelentést tett, mondván, az eseti bizottság többszöri kérés ellenére sem kapta meg a polgármestertől azokat az iratokat, amelyeket munkájuk elvégzéséhez szükségesnek tartottak. A bizottság ezért a hatósági vizsgálat idejére átmenetileg felfüggesztette tevékenységét. A közérdekű adatokkal való visszaélés azonban az MTI információja szerint nem tárgya a megindult rendőrségi nyomozásnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Megtámadták a Fidesz-KDNP aktivistáit Szombathelyen

Megtámadták a Fidesz-KDNP két kampányoló aktivistáját péntek délután Szombathelyen. Egyikük könnyebben megsérült, a támadó férfit elfogták a rendőrök - közölte Marton Zsolt, a Fidesz szombathelyi szervezetének elnöke.

Orbán Viktor mindent köszön a Roxette énekesnőjének

Orbán Viktor mindent köszön a Roxette énekesnőjének

Meghalt egy ember a Hajógyári szigeten, amikor kigyulladt egy viskó

Meghalt egy ember a Hajógyári szigeten, amikor kigyulladt egy viskó

A színházi tüntetés legjobb beszédét Pintér Béla mondta - videó

A színházi tüntetés legjobb beszédét Pintér Béla mondta - videó

Az önkormányzati választás és Andy Vajna halála is megrengette a netet

Az önkormányzati választás és Andy Vajna halála is megrengette a netet

Orbán: Epeömlést kapok, nem kérdéseket

Orbán: Epeömlést kapok, nem kérdéseket

Schilling Árpád: Listák igenis léteznek

Schilling Árpád: Listák igenis léteznek