Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A vesztegetés gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Wieszt János volt szocialista, jelenleg független képviselő nem adta vissza fővárosi mandátumát, így a közgyűlés csütörtöki ülésén nem lesz többsége a szocialista és a liberális képviselőknek a döntések meghozatalához.
Az MTI megkeresésére a főpolgármesteri hivatal sajtóirodája szerdán azt közölte, Wieszt János eddig nem adta vissza mandátumát, így továbbra is a Fővárosi Közgyűlés tagja.
Wieszt János a közgyűlés június 3-ai ülésén ült a függetlenek közé. Akkor azt mondta, politikai támadást indítottak ellene, és az elhíresült videó (melyen egy borítékot vesz át) nem bizonyít semmit.
A fővárosi és XI. kerületi képviselő május 31-én közleményt adott ki, ebben egyebek mellett azt írta: "saját pártom hozott nehéz helyzetbe, miközben a becsületemet védem egy aljas és nemtelen támadással szemben. A rólam készült felvétel hazug, manipulatív, és szerkesztett, egyetlen célja a lejáratásom".
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.