hvg.hu: Hogy látja: az alkotmánymódosítás módosítása és aközött, hogy ön 2006-ban szerelt le, van-e összefüggés?
Borkai Zsolt: Nem tudom. De amennyiben van, az megtiszteltetés számomra. Ez esetben – ha a választópolgárok ismét megválasztanak – tudom folytatni azt a munkát, amelyet Győrött 2006-ban elkezdtem. Az elmúlt négy év eredményei után hasonló sikereket szeretnék elérni. Egyébként az alkotmánymódosítás tervezetében az „öt év” nem volt kőbe vésve: fölmerült kevesebb is, több is. Végül is a három év lett a végső változat.
hvg.hu: Ön 2006 őszén, akkor szerelt le, amikor polgármester lett. Ha akkor senkit sem zavart, hogy addig katonatiszt volt, akkor most miért kell az alkotmány erejénél fogva akár három, akár öt év szünetet hagyni a katonai és a politikusi pálya között?
B. Zs.: A szolgálati törvény szerint hivatásos rendőr vagy katona nem politizálhat.
hvg.hu: Ez eddig is így volt.
B. Zs.: A mostani előterjesztés szerint a hivatásos katonák leszerelésük után valamiféle befolyást tudnak gyakorolni a rendszerre, akár a választási kampány idején is, ami kerülendő. Részletkérdés, hogy ezt az időt három vagy öt évben határozzuk meg. A kérdésére válaszolva: új kormány van, egy új gondolat. Ehhez kapcsolódóan véleményem szerint most tudta a Fidesz ezt megvalósítani. 2006-ban engem valóban kizárt volna ebből a lehetőségből. De mivel ez ha így lett volna, ha úgy lett volna, ez már csak a múltnak a kérdése, a jövő pedig előttünk van, és ebben a jövőben van egy alkotmánymódosítás, ami ehhez a hároméves intervallumhoz köti, hogy valaki képviselőjelöltként vagy polgármesterjelöltként hivatásos állomány befejezése után indulhat.
hvg.hu: Ugyanez a probléma az első Fidesz-kormány idején, 1998 és 2002 között nem merült föl?
B. Zs.: Nem tudom, én akkor messze voltam a politikától. A múlttal ilyen szinten nem szoktam foglalkozni.
hvg.hu: Summa summarum, aláírja azt a premisszát, hogy ön miatt csökkentik ötről három évre a fegyveres erők és testületek volt tagjai számára az átmenti időszakot?
B. Zs.: Nem tudom aláírni teljes mértékben. Ha énmiattam, akkor – amint említettem – ezt megtiszteltetésnek tartom, de azt is elmondtam, hogy az évek számát tekintve voltak viták.