A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Konfliktus alakult ki a Jobbik elnöksége és frakciója között a gárda, illetve Budaházy György melletti kiállás miatt - írta a szombati Magyar Nemzet (MN).
A napilap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be: a közelgő önkormányzati választások kapcsán egyre több Jobbik-tag úgy véli, hogy Budaházy György és a gárda felvállalása a fővárosban nem hozhat pluszszavazatokat.
Pősze Lajos a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: nem szerencsés az, hogy a párt nevével összefüggésben a legtöbben a gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak, és ezt az álláspontot rajta kívül több frakciótag is támogatja.
Balczó Zoltán, a párt alelnöke pedig azt mondta: nem hallott megosztottságról, a Jobbik egységes, továbbra is azt szeretnék, hogy a gárda a jogszabályoknak megfelelően működjön.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.